Miniszterelnöki interjú

2024.02.23. 07:22

Orbán Viktor: pedofilügyekben nincs kegyelem – HALLGASSA MEG!

A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsor vendége volt. Orbán Viktor beszámolt a Fidesz–KDNP kétnapos kihelyezett frakcióüléséről, elmondta, miért döntöttek Sulyok Tamás köztársasági elnöki jelölése mellett, és hogy milyen változtatások kezdődnek a gyermekvédelem területén.

MW

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió stúdiójában

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Fischer Zoltán

Jogi értelemben a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnök személyére, hiszen a frakciószabályzat ezt írja elő, de valójában ez nem egyszemélyi döntés, hanem hosszas egyeztetés előzi meg – mondta a Kossuth rádió reggeli műsorában Orbán Viktor. Jelezte, hogy amikor végigvették, kik lennének méltók államfőnek, akkor szép számmal találtak magyarokat, ami megerősíti az ember hitét. Hozzátette: a tapasztalat, az alkotmányos és jogi ügyekben való jártasság, a szakmai életút és tekintély, valamint a nemzetközi kapcsolatok szempontjai alapján döntöttek Sulyok Tamás személye mellett.

Az interjút itt hallgathatja meg:

Komoly döntések esetében hosszas tárgyalások vannak. Az országnak kijáró tisztelet miatt is megfontolt döntést kell hozni. Végül Sulyok Tamásra esett a választás. Magyarország egy erős ország – jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor kitért rá: még mindig vérzik az ember szíve az elnök asszony lemondása miatt.

Egy olyan ügyben adott az elnök asszony kegyelmet, amiben az egyetlen helyes döntés az lett volna, ha nemet mond – húzta alá Orbán Viktor. A miniszterelnök kitért rá, hogy a kegyelmi ügy megbontotta a nemzeti egységet, különösen a jobboldalon, amely kiemelten fontosnak tartja a gyermekvédelem ügyét.

Ezt a nemzeti egységet kell szerinte helyreállítania az új államfőnek, újra meg kell teremteni az egyensúlyt, ami azt jelenti, hogy pedofilügyekben nincs kegyelem.

Orbán Viktor átfogó vizsgálatot indított

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy elrendelt egy teljes körű ellenőrzést. 

Egy ilyen országban, mint Magyarország, nem történhet meg, mint ami a bicskei gyermekotthonban történt

– jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor látni szeretné, hogy megfelelő módon végezték-e el a kinevezéskor az alkalmazási vizsgálatokat a gyermekotthonoknál. Attól tart, hogy ez nem megfelelő módon történt, szerinte itt ki kellett volna tűnnie, hogy baj van. Az elindult vizsgálatnak mindenre ki kell terjednie – húzta alá.

Olyan emberek, akik veszélyt jelentenek a gyermekekre, nem dolgozhatnak ilyen intézményekben

– szögezte le Orbán Viktor. Hozzátette: nem abból fognak kiindulni, hogy mit akarnak a brüsszeli bürokraták. Abból kell kiindulni, hogy mit akarnak a magyarok a miniszterelnök szerint, és ennek érvényt fognak szerezni.

„A gyermekek szexuális nevelése a szülők felelőssége, nem akarunk az intézmények környékén LMBTQ-aktivistákat látni. Brüsszelben kapuzárási pánik van. Azt gondolják, hogy lerendezik a különféle dolgokat, amiket eddig nem sikerült” – jelezte a kormányfő. Úgy értékelte a helyzetet, hogy ez most egy agresszívabb politikai időszak Brüsszelben. 

„Soros György közzétett egy programot, a hírhedt Soros-tervet, amelyben olyan javaslatok szerepeltek, miszerint migránsgettókat kell létrehozni” – emlékeztetett Orbán Viktor. Szerinte most még egy utolsó rohamot kell elszenvedni Brüsszelből a migráció ügyében.

A Nyugatnak el kell ismernie a hibákat

Az orosz–ukrán háborúról a miniszterelnök azt mondta, hogy a háborúban a képesség és a következmény a fontos. „Magyarország mindig azt mondta, hogy a Nyugat nem vetheti bele magát egy olyan háborúba, amelynek nincs megoldása a harctéren. Katonai fölény ukrán oldalon nem lesz” – húzta alá. Felhívta a figyelmet, hogy tűzszünetre és békére kell törekedni, mert Oroszországot nem lehet térdre kényszeríteni.

Békefolyamatra van szükségünk, amely lezárja ezt a konfliktust, és hosszú távon élhető Európát teremt számunkra. Értem, hogy a németek és az oroszok között ott vagyunk mi is, meg a lengyelek is, a franciák az Atlanti-óceán partján ülnek, a britek meg egy sziget biztonságában. Onnan nézve másképp fest az élet, de Magyarország számára ez úgy néz ki, hogy a szomszédságban egy világhatalom vív súlyos, százezrek életét követelő háborút. Nem osztjuk a brit, a francia, a német nézőpontot. A háború egyik résztvevője Oroszország, amely egy atomhatalom. Ez óriási kockázat

 – mutatott rá a kormányfő.

A miniszterelnök szerint a nyugatiak lába beleszorult egy gödörbe. Nem látja azt, hogy a mostani vezetők arra a belátásra jutnának a háború támogatásával, hogy rosszul mérték fel a helyzetet, és visszalépnének.

„Nem lesz könnyű a hibákat beismerni, ahogy az elhibázott migrációs politikát sem volt könnyű. Előbb-utóbb a Nyugatnak ezt be kell vallania. Ezért várjuk az amerikai elnökválasztást. Donald Trump beismerés nélkül is békét csinálhat” – részletezte a miniszterelnök. 

A svédek NATO csatlakozásáról szólva elmondta: a frakciót arra kérte, adjanak neki időt, hogy a svéd miniszterelnökkel egy bizalomépítési folyamat eredményeképpen eljuthassanak oda, hogy kézzelfogható érvei lehessenek a frakció számára, miért érdemes támogatni a csatlakozást. Ennek a folyamatnak a lezárása történik meg ma Budapesten.

Komoly hadiipari megállapodást kötnek, a katonai együttműködésről is lefektetnek néhány irányt és célt. 

„Azt pedig el kell fogadnunk, és a svédeknek is el kell fogadniuk, hogy különbözünk. Magyarország keresztény ország, ezek az értékek alapvetők a mi társadalmunkban. Családközpontúak vagyunk, a modern konfigurációkat elutasítjuk, Svédországban ez megy. A svédek háborúpártiak, mi pedig békepártiak vagyunk. Ha a svédek nem akarják megmondani, hogyan éljünk, akkor nincs gond. Felnőttek vagyunk, képesek vagyunk érdekalapon is együttműködni” – mondta Orbán Viktor.

Az interjúnak a miniszterelnök YouTube-csatornáján közzétett videófelvételét itt nézheti meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában