Agresszivitás és balhézás

2024.02.27. 08:35

Varju László pályafutása: a DK alelnökének múltja hemzseg a botrányoktól

Hogy kicsoda Varju László? Választási csalás, garázdaság, testi sértés, fenyegetés, trükközések sora és korrupciógyanús ügyletek kísérték a képviselő pályafutását. Tény ugyanakkor, hogy Varju mindig mindent letagadott, a felelősséget soha, semmiért nem vállalta. A Magyar Nemzet összeállítása.

MW

Varju László múltja hemzseg a botrányoktól

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

A Kommunista Ifjúsági Szövetségben Gyurcsány Ferenccel egy időben indult politikai pályafutása folyamán évtizedekre visszanyúló „bűnlajstromot” halmozott fel Varju László, a Demokratikus Koalíció egyik meghatározó politikusa, akit a napokban ítélt el a bíróság, részben jogerősen. A DK országgyűlési képviselője a 2022-es választás után három bűncselekmény vádlottjaként vette fel a parlamenti mandátumát – emlékeztet a Magyar Nemzet.

HZ1_4204
Gyurcsány Ferenccel (j) egy időben indult politikai pályafutása folyamán évtizedekre visszanyúló „bűnlajstromot” halmozott fel Varju László (b)
Fotó: Havran Zoltán / Forrás: Magyar Nemzet

A Gyurcsány-párti politikus ellen a múlt hét csütörtökön hozott elmarasztaló ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla.

Az egyik vádpont szerint Varju a DK képviselőjelöltjeként, a 2018-as országgyűlési választások előtt, győzelmi esélyeinek növelése érdekében visszalépésre akart bírni egy független képviselőt, akinek ezért anyagi ellenszolgáltatást ígért.

A másik két vádpont az ellenzék 2018. decemberi, MTVA-székháznál okozott botrányához kapcsolódik, amikor is Varju politikustársaival együtt randalírozott az épületben, összetűzésbe kerülve az ottani biztonsági szolgálattal. 

Botrány a parlamentben és az utcán

Amennyire megszokott gyakorlat a baloldalon a következmények nélküliség, annyira jellemző Varju László eddigi politikusi tevékenységére a szabályok be nem tartása, illetve az agresszivitás és a balhézás.

Emlékezetes, hogy nemcsak az MTVA székházában okozott botrányt 2018 decemberében, hanem az Országgyűlésben is randalírozott a baloldali képviselőtársaival, amiért később meg is büntette a házelnök.

Festékszóróval a dohányboltok ellen

Ugyanebben az évben Varju László – büntető törvénybe ütköző módon – összegraffitizte volna a nemzeti dohányboltokat. A tervezett akcióra úgy derült fény, hogy „Fizess a Fidesznek!” feliratot fújták fel vörös festékkel egy nagytétényi nemzeti dohánybolt falára.

Az eset azért is volt figyelemre méltó, mert a Demokratikus Koalíció angol nyelvű honlapján, a Freehungary.hu-n 2013. június 16-án megjelent egy cikk Tobacco gate – Gyurcsány’s Secret Weapons, azaz Dohányügy – Gyurcsány titkos fegyvere címmel.

Eszerint a DK új fegyvert vet be a trafikügyben: a festékszórót. 

Varju a párttársát is megfenyegette

Gyurcsányék alelnöke 2021-ben már a saját párttársát is megfenyegette, aki emiatt távozott a DK-ból. Hoffer Dávid, tatabányai önkormányzati képviselő több helyi ügyben úgy ítélte meg, hogy vállalhatatlanul döntött a polgármester vezette baloldali koalíció. Állítása szerint amikor ezt szóvá tette, a DK-s alpolgármester is fenyegetően beszélt vele, majd miután kiszavazott a frakciójából, egyenesen a Gyurcsány-párt alelnöke, Varju László hívta fel. Az országgyűlési képviselő szintén fenyegető hangnemben akarta rávenni, hogy változtassa meg a döntését.

Trükközés a vagyonnyilatkozattal

Előfordult, hogy Varju trükközött a vagyonnyilatkozatával és egyszer éppen Lamperth Mónika egykori MSZP-s belügyminiszter buktatta le. Még 2016 áprilisában a Demokratikus Koalíció alelnöke Facebook-oldalán ajánlott egy panziót, majd a posztra Lamperth Mónika ezt írta:

Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót. :)

Abban tényleg nem szerepel, de a Direkt36 kiderítette, hogy a taksonyi Zöld Sziget Panzió valóban Varju Lászlóé és családjáé volt. Pontosabban Varju cégének tulajdona, ám ezt nem kell feltüntetni a képviselői vagyonnyilatkozatban, amely így nem adott teljes képet a DK-alelnök valós anyagi helyzetéről.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában