Ez gyors volt

2024.03.17. 08:42

Márki-Zay már be is állt Magyar Péter mögé

Minden támogatásomat felajánlom! – üzente szombat este közösségi oldalán a baloldal egykori miniszterelnök-jelöltje Magyar Péternek.

MW

Márki-Zay Péter

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter

hirtelen jött ismertsége, a fideszesek körében elvitathatatlan hitelessége alkalmassá teszi arra, hogy felgyorsítsa a rendszer összeomlását és leváltását.

Úgy véli, Magyar Pétertől joggal tart mind a Fidesz, mind az ellenzéki pártok, hiszen mindenkitől vihet el szavazatokat. Ennek ellenére nincs benne semmilyen irigység a iránta, sőt szerinte

gyakran épp azokat a gondolatokat fogalmazza meg, ugyanazokat a kifejezéseket használja, mint én is korábban.

„Neki még a hithű fideszesek is el kell higgyék, milyen velejéig rothadt ez a rendszer” – fogalmazta meg reményét a hódemzővásárhelyi polgármester, aki szerint Magyart egy sorban kell említeni a szerinte szintén egykor hithű fideszes Hadházy Ákossal. A Mindenki Magyarországa Néppárt vezetője a baloldalnak is rendsen odasóz:

csak remélni tudom, hogy még ebben a médiadiktatúrában is eljön az a pillanat, amikor már Gyurcsányék nélkül is meglesz a kétharmad Orbán ellen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában