CPAC

2024.04.24. 18:19

Szánthó Miklós: a békepárti és szuverenista erők összehozása a cél

A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) célja, hogy összehozza a békepárti és szuverenista erőket, mert ezek osztják a Nyugat igazi civilizációs értékeit, az Isten-haza-család hármas egységét - mondta az eseményt szervező Alapjogokért Központ főigazgatója szerdán Budapesten.

MW

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) sajtótájékoztatóján a Millenárison 2024. április 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Szánthó Miklós a rendezvény helyszínén, a Millenárison tartott sajtótájékoztatón elmondta,

csütörtökön és pénteken harmadik alkalommal tartják meg a találkozót, amely minden eddiginél nagyobb lesz, ugyanis rekordszámú, majdnem háromezer résztvevőt várnak, köztük 500 külföldi vendéget, és 80 felszólalót hat kontinensről.

Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök mellett felszólal Irakli Kobakhidze, Georgia miniszterelnöke, három volt kormányfő, hét miniszter, tíz pártelnök szerte a világból, valamint három kongresszusi képviselő a Republikánus Pártból. Továbbá 13 országból 36 sajtótermék és 140 médiamunkatárs lesz jelen, valamint 50 kiállító partner, csaknem felük külföldi – ismertette a főigazgató.

Szánthó Miklós is arról beszélt, hogy a 2020-as évekre a politikai törésvonalak két dimenzió mentén rendeződtek át globalista vagy szuverenista, valamint háború- és békepárti oldalra osztva a résztvevőket.

A modern kommunisták, a „woke” támogatói azonban nem ismernek se Istent, se hazát, se családot, se nőt és férfit, és nem tudják, hogy a háború nem játék

– fogalmazott a főigazgató.

Véleménye szerint alapvető probléma, hogy Brüsszelben és Washingtonban is gyenge vezetők vannak, a békéhez viszont erős vezetők kellenek. Kijelentette: csak egy Donald Trump vezette nagyhatalom lehet képes arra, hogy tűzszünetet érjen el és béketárgyalásokra bírja rá a feleket az ukrajnai háborúban.

Kitért arra is, hogy míg Brüsszelben betiltják, Budapesten ünneplik a „konzervatív dzsemborikat”, és míg Brüsszelben támogatják és lehetővé teszik a terror- és Hamász-párti tüntetéseket, Magyarországon ilyenek nincsenek.

Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) elnöke kiemelte, hogy Budapestet a CPAC tanácskozás ideális helyszínének tartja, mert „Orbán Viktor miniszterelnök reményt adott az európaiaknak és az egész világnak”. Véleménye szerint valóban változást lehet elérni, ha a józan ész politikáját valósítjuk meg, és Magyarországon bátran ezt az utat választották.

Megjegyezte, a szabadságot nem szabad adottnak venni, akár egy generáció alatt elveszíthetjük. „Amerikában jelenleg alkotmányos válság van, ahol a bíróságokat korrupt módon használják, Joe Biden elnök pedig körmönfont jogi eljárások és a propagandasajtó segítségével, hazugságokat terjesztve próbálja megakadályozni Donald Trumpot abban, hogy újra elnökké választhassák” – fogalmazott.

Matt Schlapp szerint 

az Egyesült Államok nagyvárosaiban ma arra tanítják a gyerekeket, hogy „woke-isták” legyenek, gyűlölködjenek szüleik és nagyszüleik ellen, és torzítják a történelmet.

Az orosz-ukrán háború kapcsán Matt Schlapp Donald Trumpot idézte – az amerikai exelnök nemrég azt mondta, tizenöt perc alatt meg tudná oldani a háborút Európában. Szerinte azonnal béketárgyalásokra van szükség, és megjegyezte azt is: Donald Trump és Orbán Viktor egyaránt nagyon alázatos katonai szempontból. Mindketten a békét támogatják.

Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) elnöke 
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Matt Schlapp újságírói kérdése beszélt az amerikai szenátus által Ukrajnának jóváhagyott segélycsomagról. Azt mondta: fontos lenne tisztázni a pénzek pontos felhasználását. Úgy vélte, Amerikában folyamatosan öntik a pénzt tisztázatlan ügyekre, például korábban több milliárd dollárt adtak a Hamásznak, „amely éppen megpróbálja Izraelt letörölni a térképről”.

A TikTok potenciális betiltását jelentő amerikai törvény kapcsán kiemelte: súlyos probléma, hogy a kínai kormányzat valamennyi amerikai felhasználó adatait megtartja és rögzíti.

Szánthó Miklós arra a kérdésre, hogy van-e látható következménye, hatása a korábbi konferenciáknak, azt válaszolta: 

a hálózatosodás, a nemzetközi összeszerveződés gyümölcse kezd beérni, a jobboldali vezetők ismerik egymást, kiállnak egymás mellett, közösen tudnak szervezkedni, egyeztetik a lépéseiket, és ez óriási előrelépés a 10-15 évvel ezelőtti állapothoz.

Az Ukrajnának megszavazott amerikai támogatásra vonatkozó kérdésre azt mondta, a magyar jobboldal nem hisz abban, hogy bármilyen anyagi vagy katonai eszköz, amely elnyújtaná a háborút, az javára lenne a nyugati civilizációnak. További problémának nevezte, hogy olyan alapvető kérdések nincsenek tisztázva, mint hogy mi történik, ha Oroszországot legyőzik, ha a Putyin-rezsim összeomlik, és mi lesz egy háború utáni Ukrajnával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában