Bejáratott forgatókönyv

2022.03.22. 06:49

Április 3-án este véget ér „mini Feri” epizódszerepe

A választások közeledtével Gyurcsány Ferenc „radar alatti” kampányba kezdett, hogy a DK mandátumainak maximalizálásával a baloldal vezető erejévé tegye a pártját – erről beszélt Kiszelly Zoltán. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint Márki-Zay Péter epizódszerepe várhatóan már április 3-a estéjén véget ér, „mini Feri” helyét pedig azonnal átveszi az igazi.

– Már a választások utáni időszakra készül Gyurcsány Ferenc, aki korábban is egyértelművé tette, hogy ezt a meccset mandátumra játsszák – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán arról, hogy a DK elnöke az utóbbi időben aktivizálta magát, szinte naponta tesz közzé bejegyzéseket közösségi oldalán, nem utolsósorban pedig pártja egyéni jelöltjei mellett, helyben korteskedik. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint Gyurcsány mostani kampányával maximalizálni, „bezsákolni” akarja a DK-s mandátumokat, nem mindegy ugyanis, hogy pártja harminckét egyéni jelöltjének fele, negyede vagy harmada nyer-e. 

– Minden mérés szerint a baloldal várhatóan nem fog nyerni, Gyurcsány ezért tekint következetesen a választások utánra. Azt akarja, hogy a DK-é legyen a legnagyobb frakció, ő pedig ezáltal az ellenzék tényleges vezetője, ahogy ezt a kormány is mondja 

– mutatott rá Kiszelly Zoltán. 

A politológus hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc ugyanakkor „radar alatt” kampányol, azaz úgy építi fel újra önmagát, hogy közben nem játssza le Márki-Zay Pétert, és nem is bírálja őt semmiért, akit így majd felelőssé lehet tenni a várható vereségért. Szerinte a DK elnöke ugyanezt a forgatókönyvet játszotta el 2009-es bukásakor is, amikor közölte, hogy akkor ő most visszalép, aztán egy évre rá azzal tért vissza, hogy bár tényleg háttérbe vonult, és adott lehetőséget másoknak, mégsem jöttek nála jobbak. 

– A DK megerősítésén túl mostani kampányával Gyurcsány azt is üzeni, hogy részt vesz a munkában, nem rajta múlik a győzelem 

– mondta Kiszelly Zoltán. Hozzátette: bár Márki-Zay kérésének megfelelően Gyurcsány Ferenc egy darabig valóban háttérbe vonult, közben felesége, Dobrev Klára vitte a DK és jelöltjei kampányát. 

A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója úgy látja: Márki-Zay Péter akár átveszi a mandátumát, akár nem, akár beül a Párbeszéd frakciójába, akár nem, epizodista szerepe a választások napján véget fog érni. 

– Amennyiben a baloldal veszít, Hódmezővásárhely polgármestere április 3-a, este hét óráig lesz érdekes. Hét óra egy perctől, amikor kijönnek a számok, „mini Feri” helyét azonnal átveszi az igazi, a baloldal tényleges vezetőjeként. Ha valamilyen oknál fogva mégis a baloldal nyerne, akkor Márki-Zay úgy jár majd, mint Medgyessy Péter 

– fogalmazott Kiszelly Zoltán. Szerinte a hódmezővásárhelyi polgármester is érzi ezt, ezért kezdte el mostanában újra azt hangoztatni, hogy árulók, zsarolt politikusok, Fidesz-ügynökök vannak az ellenzék soraiban, akik miatt nem sikerül a kormányváltás. 

– Érdemes felidézni a Gyurcsány-showban, a baloldali előválasztás során a rossz rendőr szerepét alakító Jakab Péter elhíresült mondatát, miszerint Márki-Zay sem pénzt, sem szavazatot nem hozott az együttműködésbe – emlékeztetett a politológus. Hangsúlyozta: Hódmezővásárhely polgármestere azzal lett miniszterelnök-jelölt, hogy egyrészt ellenzékváltást ígért, amire közel kétszázezer új szavazó fogékonynak is bizonyult, ám időközben csalódtak benne és elpártoltak tőle. 

– A másik ígérete azt volt, hogy majd ő bevonzza a kiábrándult fideszeseket, ám ha lennének is ilyenek, ők inkább otthon maradnak, mintsem a baloldalra szavazzanak. Márki-Zay Péter lendülete ezzel el is fogyott, ezért most a saját tehetetlenségét akarja tovább, másokra hárítani – összegzett Kiszelly Zoltán.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc / Somogyi Hírlap / Muzslay Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!