Örvényes

2015.02.18. 17:05

Gyerekkorunk Balatonja - Örvényesen a jó dolgok megmaradtak a régiben

Kicsiny falu sok látnivalóval. A Balaton-part egyik legkisebb települése nyáron vonzza igazán a látogatókat, de a téli hátizsákos kirándulóknak is bebizonyította már, hogy érdemes a figyelemre.

Prevics Éva

Sétáltunk a faluközpontban, megnéztük az őstölgyest, lementünk az aprócska strandra, megcsodáltuk a golfpályát és a vízimalmot. Ennyi látnivaló van ugyanis a mindössze 160 állandó lakost számláló településen.

Huszár Zoltán polgármester tele van tervekkel, de a megvalósításhoz pályázatokra van szükség (Fotó: Prevics Éva)

Ott lenni jó értelemben vett időutazás, főleg fürediként. Hiszen nálunk a városban minden olyan részletesen kimunkált, nem titkoltan turistacsalogató. Örvényesen pedig a legtöbb dolog a maga természetességében látható. Számomra az egész település a régi Balaton hangulatát idézi. Ennek pedig bizony megvan a maga bája.

A budapesti Galgóczy Gábor és Galgóczy Gáborné évtizedek óta a Balatonnál nyaral. Ám nemcsak nyáron napozni, hanem szép időben sétálni is lejárnak az örvényesi strandra (Fotó: Prevics Éva)

Tennivaló azonban van itt is. Magas a munkanélküliség és sok az idős ember. A falu elöregedőben van, ezért az egyik legfontosabb feladat, hogy a fiatalok számára is vonzóvá tegyék a települést – mondta a polgármester. Tervek már vannak erre vonatkozóan, szeretnék kedvezményesen telekhez juttatni őket a jövőben. Huszár Zoltán az elmúlt évek eredményeit sorolta. Megépült az orvosi rendelő, két buszmegálló és egy a falubeliek által kedvelt, úgynevezett integrált közösségi hely is. Ebben különböző rendezvényeket szerveznek. Fehér Zsuzsa, a központ vezetője azt mondja: vannak előadások, sportprogramok, de adott a könyvtárhasználat és az internethozzáférés is a közösségi házban.

A falu egyik nevezetessége, a vízimalom tavasztól látogatható (Fotó: Prevics Éva)

Nagyon örültem, hogy a települést nem az én alacsony fekvésű autómmal, hanem a polgármester terepjárójával jártuk be, így is épp eleget zötykölődtünk. Panaszkodnak is a strandhoz vezető rossz utak miatt a nyaralótulajdonosok. A község polgármestere azt mondja, sok mindenre kész tervei vannak, csak épp pályázatokra várnak, mert pályázat nélkül, önerőből nem tudnak fejlesztéseket megvalósítani. Az elképzelések között van, hogy a földutakat felszámolják, felújítják a strandot, sétányt építenek és az őstölgyest is vonzóbbá teszik a turisták számára.

Míg Örvényesre igyekezve azon gondolkodtam, vajon mikor voltam utoljára a településen, a nap végén már azon tűnődtem, mikor mehetek oda vissza legközelebb, hiszen beleolvadni a falu természetességébe – még ha csak néhány órára is – maga volt a kikapcsolódás.

Következő faluriportunk helyszíne Zánka. Február 27-én négy órától olvasóink is találkozhatnak a Napló újságírójával a faluházban. Feltehetik kérdéseiket és elmondhatják legfontosabb problémáikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!