szponzorált tartalom

2019.03.10. 04:00

TAPOLCA EXPO, A TAVASZ HÍRNÖKE, 2019. március 15-17.

Mindig felderül az ember lelke, ha Magyarországon egy kézműves vásárra ellátogat. Ott hirtelen kinyílik a világ, mint minden tavasszal.

A világ minden szegletében egyforma, futószalagon készült tömegcikkeket találunk. Mindegy, hogy Barcelonában járunk, vagy Helsinkiben, a kirakatokból egy adott időben ugyanaz a divatos szoknya fog ránk visszamosolyogni, amelyet, jó esetben, kétszer fel is vesz majd kárász életében a gazdája, aztán pedig mehet a süllyesztőbe. Úgy kellenek ebbe a globalizált világba a kézműves ételek és iparművész tárgyak, mint egy falat kenyér. Szerencsére egyre többen érzik ezt így. A kézműves piac egy-egy település lüktető szívévé vált, a kézműves Expo pedig egy város illetve vonzáskörzetének kiemelt gasztronómiai, kulturális és szórakoztató eseménye lett.

Tapolcán idén, március 15. és 17. között kerül megrendezésre a Tapolca Expo. A közel kilencven kiállító nagy többsége visszajáró, törzsvendég: részt vett az első kettőn is, 2017-ben és 2018-ban. Nekik a Tapolca Expo szívügyük, nem csak kereskedelmi vagy anyagi okokból térnek vissza. Azért ragaszkodnak a rendezvényhez, mert szeretnek itt lenni, otthon érzik magukat, egy nagy család tagjaivá váltak! És pont ehhez a családhoz való tartozás miatt örülnek egymás sikerének, biztatják a másikat. Van olyan visszatérő kézműves, aki minden évben szól a „konkurenciának”, vagyis az ugyanolyan témakörben alkotó kollégájának, hogy jöjjön el ő is a vásárra, mert jó hely ez, jó emberekkel. Őt is szívesen látják majd, és egy jót beszélgetünk…

Miben áll az a kellemes érzés, amit a Tapolca Expo kelt a kiállítókban, a vásárlókban és a fellépő művészekben? Egyrészt a hagyomány adta biztonságban: lehet itt több évtized, évszázad érlelte recept vagy eljárás alapján készült ételt vagy terméket találni: kolbászt, sajtokat, levendulás termékeket, mézet, kerámiát. De megcsodálhatunk meglepő újdonságokat is: a mindig mozgásban lévő, megújulásra képes fantázia produktumait. Ettől olyan boldog egy kézműves vásár látogatója: szemtől szemben állhat a „finomság” vagy „szépség” alkotójával. Megtudhatja, honnan jött az ihlet az adott termék készítéséhez, miért pont bizonyos hozzávalók szerepelnek benne, és, teszem azt, milyen gyógyhatása van. Néha barátságok is kialakulnak a termékekről való beszélgetés közben, máskor szerelmek szövődnek. Vagy „csak” megtaláljuk a fájós hátunkra való legmegfelelőbb kenőcsöt, és az sem kevés!

De a Tapolca Expo nem csak az árubeszerzés helye, hanem a kultúráé, a szórakozásé is. Idén a három nap folyamán fellépnek a Batsányi Táncegyüttes, az Új Idők Akusztik, a Magyarhang zenekar, a Rézangyalok és vasárnap délután egy kuriózum, a Lunaritas együttes, akik szenvedélyes és látványos spanyol táncot, flamencót ropnak majd. A rendezvény ideje alatt a Rendezvénycsarnokban lesz egy régi tapolcai fotókból álló kiállítás, melyet Hangodi László főmuzeológus, történész nyit majd meg. A szombati ebédünket, ha szerencsénk lesz, Szarka Zsófi fantasztikus látványfőzése alapozza meg. Az emeleten kézműves gyermek- és felnőtt foglalkozásokkal, a helyi foltvarró szakkör csodás darabjaival és a Tapolcai Őszi Napfény nyugdíjas klub kiállításával találkozhatunk. A Tamási Áron Művelődési Központ Foltvarró Szakköre tombolát is árul majd, egészen pompás meglepetés lesz a főnyeremény!

Most pedig, ennyi elmélkedés után, itt az ideje, hogy jó kofa módjára hirdessem is a portékát. Mi mindent lehet majd kapni a hosszú hétvégén, a barlangok és a hegyek-borok városában? Bort biztosan, de sört is – hisz ha Tapolca akkor Stari – és természetesen pálinkát. Hagyományos kürtös kalácsot, de igazi – angolok által, eredeti recept alapján – készített teasüteményt is. Sajtot, kolbászt, helyben sütött grilleket. Többféle mézet, különféle olajokat, magokat és azokból készült termékeket. Fűszereket, lekvárokat, szörpöket, erdélyi zöldségkrémeket. Növényektől illatos, de a bőrt kemikáliával nem mérgező szappanokat, jótevő, mindentudó krémeket, kozmetikumokat. Romantikus hangulatot teremtő faragott gyertyákat. Egyedi, amiguru vagy más technikával készült babákat. Ékszereket a Föld szinte minden anyagából: szalmából, nemezből, drótból, tűzzománcból, filcből, üvegből, alumínium evőkanálból, ásványból. Kávébabos dekorációt, kavicsból készült díszeket. Lélegzetelállítóan szép csokrokat papírból, vagyis origamit. Szigligeti selyemkendőket, diszeli faesztergályos termékeket, Hegymagasi Marhaságokat. Egyszóval mindent, ami a boldogsághoz és a szerelemhez kívülről kell. A többit még a vásárig ajánlott, utána pedig kötelező megtalálnunk.

TAPOLCA EXPO, 2019. március 15-17. Csermák József Rendezvénycsarnok

Nyitva tartás:

2019.03.15-én 11.00-18.00

2019.03.16-án 10.00-18.00

2019.03.17-én 10.00-17.00

Jegyvásárlás a helyszínen!

14 éves kor alatt ingyenes

Felnőtt napijegy: 600 Ft

A rendezvény teljes időtartamára szóló jegy: 1200 Ft

Szervező: Tapolca Tourinform iroda

Bővebb információ: https://www.facebook.com/tapolcaexpo/

Szerző: Kovács Rita

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában