2015.08.04. 14:08
Beiskolázta dolgozóit a Szívkórház
Több mint 130 egészségügyi dolgozó képzését, továbbképzését valósította meg uniós pályázati forrásból az Állami Szívkórház. A pályázat elsősorban a hiányszakmákat célozta meg, így a képesítettek között van az egészségügyi gyakorlatvezető, epidemiológiai és diabetológiai szakápoló.
A projekt záró konferenciáját nemrég tartották a kórházban, ahol beszámoltak a több mint 110 milliós projekt eredményeiről. A projekt elsődleges célja a kórház szakembergárdájának képzése volt a hiányszakmák irányába. A szakképzésben résztvevők motivációs ösztöndíjat kaptak. A szakdolgozók emellett vállalták, hogy két évig biztosan nem változtatnak munkahelyet. A képzettek között van epidemiológiai, diabetológiai szakápoló, egészségügyi gyakorlatvezető, kardiológiai-angiológiai, fizioterápiás szakasszisztens, felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló is. A ráépülő képzés mellett több mint száz szakdolgozó stressz-kezelő tréningen vett részt.
A megszerzett szakképesítések okán a szakdolgozók magasabb bérkategóriába kerülnek, melynek előirányzata jelenleg nincs biztosítva az intézet költségvetésében, ezért az intézetnek kell kigazdálkodnia -mondta a Naplónak Kónya Anikó az intézmény ápolási igazgatója. (x)
További információk ide kattintva: http://www.bfkor.hu/alapitvany.html" target="_blank"