Révfülöp

2013.03.04. 16:07

Egy felé kell húzni

Révfülöp lakossága új polgármestert és képviselő-testületet választott néhány nappal ezelőtt. A testületi tagokat terveikről, várakozásaikról kérdeztük.

Tóth B. Zsuzsa

Kondor Géza polgármester 2010-től a Gazdasági, településfejlesztési és turisztikai bizottság elnöke volt mostanáig, így volt rálátása a helyi történésekre.

- A képviselő-testület akaratát minden esetben tudomásul kell venni majd nekem a polgármesternek, akkor is, ha nem tükrözi az enyémet. A környező településekkel való kapcsolatot mielőbb rendeznünk kell, muszáj partnereket látnunk bennük, tovább kell erősíteni a szálakat. A kommunikációs zavarokat le kell küzdenünk. El kell fogadnunk, hogy nem mi lettünk a  járási központ. Bomlasztani nem akarunk, de a jövőben keressük annak a lehetőségét, hogy megmaradjon az önálló hivatalunk. Egyelőre a jogszabályok ezt nem teszik lehetővé, de szeretnénk, ha a község várossá válásával, vagy törvénymódosítással megoldódna. Ami a várossá válást illeti, korábban is volt már ilyen terv Révfülöpön, akkor sem sikerült véghez vinni - mondta a polgármester.

Hangsúlyozza, hogy szerencsés a testület felállása, szociális, kulturális és gazdasági vonalon is van szakember a tagok között. Stabil bizottságaik lesznek, amelyeket a külső tagok várhatóan csak tovább erősítenek. Biztonságos gazdálkodásra van szükség. Az iskola finanszírozására, a bevételek növelésére. Utóbbiban a turizmus segíthet.

A révfülöpi képviselő-testület új tagjai bíznak abban, hogy amennyiben egy felé húznak, megvalósíthatják terveiket. A képen balról jobbra Szegi János, Kondor Géza és Simon László (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

Szegi János a három új képviselő egyike. Úgy véli, az anyagi lehetőségek adottak az önálló hivatalhoz. A sportegyesület vezetőjeként a sportpálya világítását és az öltöző rendbetételét találja egyebek mellett a legfontosabb feladatoknak. A horgászegyesület vezetőjeként pedig a csónakkikötő építését érzi sürgetőnek. Reméli, ezek előremozdulnak a jövőben. Simon Lászlóval együtt abban bíznak, hogy rugalmasságot visznek új tagokként a testületbe. A képviselő-testületi tagok szinte mindenben egyetértenek, ezt a polgármester is megerősítette. Úgy vélik, a választási eredmények azt tükrözik, hogy megérett a község a változásra, kellett a frissítés. Ami a kulturális eseményeket illeti, biztosnak érzik, hogy bővül a paletta és sokszínűbb is lehet. Simon László szerint a rendezési terv feladatait szintén szem előtt kell majd tartani.

- Az intézmények működése pedig természetesen elsődleges feladat. Folytatni kell a strandok, valamint a horgász- és a vitorlás turizmus fejlesztését - mondja.

Szabó Sándor osztja a véleményt, de hozzáteszik, hogy el kell érni, hogy ne csak múltja és jelene legyen a településnek, hanem jövője is. Az oktatási és a szociális vonalat képviselve szeretné segíteni a község előrelépését. Az idősekre az eddiginél is jobban oda kell figyelni majd, a közterületek tisztábbá tételébe pedig bevonná a lakosságot.

- A révfülöpiek és a község vezetése közti párbeszéd nagyon hiányzik, ezt pótolni kell. Azon leszünk, hogy méltóak lehessünk a választók bizalmára. Érezzék, hogy valóban őket képviseljük - mondja Szabó Sándor.

Amint pedig a polgármester összegzi az elhangzottakat, egy felé kell húzniuk, megvalósítható feladatokat kell kitűzniük maguk elé. Kemény időszak vár rájuk, de megfelelően ráhangolódva a feladatokra sikeresek lehetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!