2015.08.09. 17:06
Cirkusz a táborban - Az artistaképzősök a tóparton gyakoroltak
Révfülöp - A Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola több, mint negyven gyermeket táboroztatott a cirkusztáborban.
A Halász utcában felállított cirkuszsátorban az iskola növendékei és a hozzájuk ez alkalomra csatlakozó gyerekek, fiatalok egy héten át ismerkedtek a manézs, a cirkusz világával. Kate Endresz művészeti vezető lapunknak elmondta, hogy az első ilyen tábor célja a cirkusz népszerűsítése mellett az volt, hogy a diákok tapasztalják meg, mit jelent a nyári melegben, fellépni egy sátorban, amelyet aztán le kell bontani, betekintsenek az artisták életébe.
Az artistaképző iskola táborozói gálán mutatták be tudásukat. Fotó: Tóth B. Zsuzsa
Lehetőségük nyílt kipróbálni az artisták eszközeit és a különleges ügyességet kívánó akadály pályákat. A táborban még a fellépő ruháikat is maguk varrták. A táborzáró előadáson a cirkuszok éjszakáján aztán annyi érdeklődő volt, hogy a produkciókat többször is elő kellett adniuk. Vendégeket is hívtak, fellépett a Tapolcai Musical Színpad, a Kék Balaton Népdalkör Diszelből, Köveskálról az Amatőr Színjátszók csoportja, a tatai Kabolo cirkusziskola, és Párkányi Kolos bűvész.