SÉTA

2017.11.09. 09:00

Cipőket a példaképüktől

Szép gesztust tett Kun Bertalan, a PSV Eindhoven labdarúgója, aki nevelőklubja fiataljainak adott értékes ajándékot.

A veszprémi FC USE-ban nevelkedett sportoló hat éve futballozik Hollandiában, immáron profi státuszban. Idén újabb két évre hosszabbították meg a szerződését. Egy kisebb baráti összejövetelen a VFC USE székházában labdarúgócipőket ajándékozott. Tizenegy pár cipőt kaptak a bakonyi utánpótlás tehetséges fiataljai.

A boldog megajándékozottak a cipőkkel Fotó: iskola

– Egy költözés miatt jött az ötlet. Amikor pakoltunk, rájöttem, hogy milyen sok futballcipőm van. Ezeket rá-adásul alig, illetve egyáltalán nem használtam, így arra gondoltam, elhozom őket Magyarországra, és felajánlom egykori klubom játéko-sainak – mondta az átadáson, ahol jelen volt Szabó Péter és Kelemen Miklós, Berci nevelőedzője is. A Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium 9. A osztályából hárman is részesültek a nagy megtisztel-tetésben. Herczeg Adrián az átadási ünnepség után azt mondta, ő is kapott egy pár cipőt, ez mindhármuk számára megtiszteltetés volt. Berci mesélt a pályafutásáról, ami nagy motivációt jelentett számukra, hiszen láthatják, hogy Veszprémből is el lehet jutni komoly csapatokhoz. Rédling Csanád számára nagyon jól jött az ajándék, ugyanis cipővásárláson törte a fejét. Örült, hogy egy volt klubtársa cipőjét viselheti. Szeretne majd ő is eljutni idáig. A pályájuk elődjéről sokat mesélnek a nagy öregek, sok nagy csata emlékét őrzi. Mint ahogy edzőik, klubvezetőik is sokat tudnak mesélni az egykori dicsőséges időszakokról, amikor a nemzeti bajnokságban az első osztályig jutottak, és öt szép évet töltöttek el ott.

Csapó Bence azt mondta, csapattársai boldogan próbálgatták a csukákat. A hétvégi mérkőzésen már sokan abban játszottak. Ő is nagyon örült, amikor megtudta, hogy kap egy pár cipőt. Szerencséjére a méretében volt olyan cipő, ami neki nagyon tetszett. Büszke, hogy egy ilyen profi játékostól kapott cipőt.

Csapó Bence, Herczeg Adrián, Rédling Csanád

Noszlopy Gáspár

Gimnázium és Kollégium

Címkék#SÉTA#diák
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!