Sport

2006.07.10. 02:29

Csúcslétszámú Balaton-átevez

Alsóörs (novi) - Kilence- dik alkalommal rendezték meg a Balaton-átevező bulit az alsóörsi strand és a siófoki partok között.

Mórocz Zsolt

SKétszáznál is többen voltak a rajtnál Alsóörs (novi) - Kilence- dik alkalommal rendezték meg a Balaton-átevező bulit az alsóörsi strand és a siófoki partok között. A szervezők elmondták, hogy az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz, hiszen a rajt előtt, majd a célba érést kö- vetően is viharjelzés volt érvényben a tavon. Szerencsére ez nem zavar- ta a mezőnyt, melyben 64 ha- jó és 205 sportember igyekezett teljesíteni a 22 km-es távolságot (horgászcsónakkal ennek fele volt a táv). A parti érdeklődők legnagyobb tetszését a három regatta (a balatonföldváriak nyertek, megelőzve a Pannon Egyetem két egységét) , illetve a négy sárkányhajó (győztes a Rába Dragon) váltotta ki. A leggyorsabb teljesítők 133.50 óra alatt értek vissza az alsóörsi strandra. Heincz Sándor harmadszor diadalmaskodott, míg a kettes kajakosok közül a Kopasz-Kövér duó volt a legfürgébb. A három-négy fős indián kenusoknál a Tóth-Jakus- Reményi-Gera négyes nem talált legyőzőre, míg az egyéb ka- tegóriában a Néveri-Légrádi kettős nyert. A horgászok közül Hortobágyi ért elsőként célba, míg a klasszikus egy pár evezős hajóval Fazekas bizonyult verhetetlennek. A többség megígérte, hogy jövőre is átevezi a Balatont. Alsóörs (novi) - Kilence- dik alkalommal rendezték meg a Balaton-átevező bulit az alsóörsi strand és a siófoki partok között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!