2007.01.11. 03:29
Újra együtt a csapat
Pápa - Túlzás lenne állítani, hogy vidáman érkeztek a Lombard Pápa NB II-es labdarúgócsapatának játékosai a Perutz stadionba. Akadt ugyan mosolygós arc, de mindenki tisztában volt vele, hogy nem lesz sétagalopp az elkövetkező néhány hónap.
- Először Szerbiában voltam a pro licences tanfolyamon - mesélte programját a szakember. - A vizsga majd májusban lesz. Ezt követően visszajöttem Magyarországra, majd Horvátország következett.
- Gondolom, kész név-sorral érkezett Horvátor-szágba.
- Természetesen voltak határozott elképzeléseim, de év közben a bajnoki mérkőzéseket is néztem, arról nem beszélve, hogy sok az ismerősöm. Elsősorban fiatal, tehetséges és ambiciózus fiúkra van szükségünk.
- Személyesen a játéko-sokat kereste meg, vagy a klubvezetőkkel tárgyalt?
- Is-is. Nekem rengeteget számít a személyes kapcsolat, ezért arra törekedtem, hogy a srácokkal tudjak beszélni. Igyekszem ilyenkor kideríteni, hogy motiválható-e, milyen célokkal jönne Magyarországra, Pápára.
- Mit tudott kínálni?
- Meséltem a körülményekről, a célokról. Borzasztóan tetszett, hogy az egyik fiú nem a fizetését firtatta, hanem azt kérdezte, hány néző van a mérkőzéseken.
- Milyen posztokon élesedhet a harc a csapatba kerülésért?
- Nyolc játékossal beszéltem, és az edzők többségével szemben én nem szeretek posztok szerint igazolni. Inkább az a célom, hogy erős legyen a védelmünk, a középpályánk, a csatársorunk. Nincs kedvenc csapatszerkezetem sem, próbálok mindig változtatni, a játékoskerethez alkalmazkodni.
- A kiválasztottak először próbajátékra érkeznek Pápára.
- Így igaz, horvátok, magyarok, szlovákok jönnek, pontosabban jöttek. Folyamatosan érkeznek, és a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt kell eldönteni, hogy emberileg és sok egyéb szempont alapján alkalmasak-e a feladatok megoldására. Pontos névsort nem is tudok mondani, mert úgy vagyok ezzel: ha idekerül a srác és jó játékos, a közönség úgyis gyorsan megtanulja majd a nevét.
A Lombard Pápa első napja futással kezdődött (mindenkinek egyénre szóló szabályokat kellett betartania, illetve a megfelelő állapotban kellett jelentkeznie a klubnál), majd átmozgató tréninggel folytatódott. A gyakorláson a 14 magyar labdarúgó mellett Ribeiro jelent meg a brazilok közül, illetve két futballista érkezett próbajátékra Horvátországból, Ivan Litera 30 éves baloldali középpályás és Alen Fabijancic, a 25 éves jobbhátvád. Hír még, hogy Virág Attila pályaedzővel közös meg-egyezés alapján szerződést bontott a klub, utódja Kuntics kérésére Bene Ferenc lesz.
A tegnapi edzés után Kuntics mester kijelentette, hogy mindenkivel elégedett volt, látszott a fiúkon, hogy a szünetben is lelkismeretesen edzettek. Szemán György klubigazgató annak érdekében dolgozta végig az elmúlt heteket, hogy gyorsan összeálljon a Lombard idei menetrendje.
A szakvezető elmondta, hogy az első edzőmérkőzést január 24-én játssza a csapat, ekkor a Győri ETO junior vagy az Elmax Vasas lesz az ellenfél. Ezt követi 27-én a Kaposvár, 31-én a Celldömölk, február 3-án szlovák vagy cseh csapat, 8-án a Győri ETO, 10-én a Balatonlelle, 17-én a Sopron, majd március 3-án az Ajka elleni tesztmeccs. A helyszíneket és a pontos időpontokat természetesen az időjárás befolyásolja majd. A csapat napi két-három edzéssel készül, és február utolsó heteire edzőtábort terveznek. Nem meglepő, hogy a hat Európai Unión kívüli játékos (négy brazil, egy-egy japán és kanadai) létszámát megpróbálják három-négyre lefaragni az átigazolási időszak alatt. (A szabályok szerint egyszerre hárman léphetnek pályára a bajnoki mérkőzéseken.)Az első edzőmérkőzéstjanuár 24-én játsszaa pápai NB II-es csapat