2008.09.12. 02:29
<u>Tilos tartalékolni</u>
<b>Pápa, Ajka</b> - A másodosztályú labdarúgás hívei a hétvégén mindkét Veszprém megyei csapat mérkőzését akár élőben is megnézhetik.
- Az edzéseken úgy mentek, mint az ördög - kezdte Urbán Flórián, a vendéglá-tók szakvezetője. - Odatették magukat a srácok, és bízom benne, hogy végre majd a mérkőzésen is valami hasonlót tapasztalhatunk.
- Eddig a Perutz stadionban nem volt gond.
- Ez igaz, ugyanakkor mindig az volt az érzésem, hogy hiába fut ki a gyepre motiváltan a csapatom, a meccsek elején tartalékolnak a játékosok. Nem véletlen, hogy mindkét találkozó második felében döntöttük el a három pont sorsát. Ez egyben azt is jelzi, hogy kondicionálisan jók vagyunk, vagyis az óvatosabb kezdés miatt többször is beszélgetnünk kellett már, remélem, eredménnyel.
- Gondolom, megnézte a válogatott világbajnoki selejtező mérkőzését.
- Érdekes csata volt, a svédek finoman szólva sem tűntek verhetetlennek. Mondhatnám, szakmai hibának tartom, hogy Gera például jószerivel hátvédet játszott. Úgy tűnt, mintha mi nem nyerni akarnánk, hanem elkerülni a vereséget.
- Feltételezem, ez nem lesz jellemző a Lombardra holnap.
- Ebben biztos vagyok. Én azt szeretném, ha az első perctől kezdve nekimennénk ellenfelünknek és legyőznénk őket.
Az FC Ajka Zalaegerszegre utazik, ahol a helyi II. számú csapat lesz az ellenfele. A hazaiak a 13. helyezettek 4 ponttal. - Úgy tűnik, fordult a kocka - mondta Horváth Tamás, az ajkaiak edzője - Korábban idegenben szerepelt a csapat jobban, az idén a hazai pálya előnyeit használtuk ki.
- Vasárnap lehet javítani a mérlegen.
- Nem is szeretnénk lejjebb adni, mint legalább az egyik pont megszerzése. Alaposan felkészültünk riválisunkból, noha abból a szempontból bizonytalan a helyzet, hogy a zalaiaknál ki játszik vissza.
- Mi lehet az Ajka fegy- vere?
- Mindenképpen a biztonságos védekezésre építünk, és a gyors kontrákra építve a jó helyzetkihasználásban bízom.
- Elképesztően sűrű a mezőny.
- Egy szempillantás alatt el lehet indulni felfelé, de sajnos lefelé is. Nagyon kell figyelni és minden lehetséges pontot begyűjteni. Ezt tervezzük Zalaegerszegen is.