Vegyesek az érzelmek...

Kegyetlen játék a futball, és ezt a Lombard focistái is megtapasztalhatták a szombati, Videoton elleni meccs után. Hiába játszol jól, hiába teszed oda magad, hiába szakadsz meg csapatod sikeréért, hiába buzdít több mint kétezer hazai drukker, ha egyszer csak jön valaki az ellenféltől, és a hajrában szertefoszlatja azt, amiért nyolcvan percen keresztül dolgoztál, küzdöttél. 

A nagy igazságot a Videoton trénere, a hazai edzőképzés atyja mondta el még a találkozó előtt, amikor arról faggattam, hogy milyen eredményt vár a csapatától.

- Én nem győzelemben, hanem játékban gondolkodom. Próbálom véghezvinni a csapatommal azt, amit elképzeltem. De van egy ellenfél is a pályán, és csak annyit tudunk megvalósítani a terveinkből, amennyit ő megenged - nyilatkozta lapunknak a találkozó előtt Mezey György, és ismételte meg a meccs után is a sajtótájékoztatón. Mint mondta, csapata azért nem tudta azt a játékot nyújtani, amit az első két fordulóban, mert az ellenfél szervezetten és jól futballozott. 

Persze a dicséret - még ha az ellenfél edzőjének szájából is hangzik el - kevésnek tűnhet három elvesztett bajnoki után, és felvet még egy további kérdést is. Miért nem ér pontot az, ha a pápai csapat végre úgy játszik, ahogy Véber György már a szezon kezdetétől elvárta: erőszakosan, az ellenféltől nem megilletődve, a párharcokat felvállalva, gyors, rövid passzos, nyílt támadójátékot produkálva? Miért nem volt elég ez a sikerhez vagy akár az egy ponthoz? 

A válasz egyszerű. Míg Mezey Györgynek van egy Andre Alves a csapatában, aki a Diósgyőr elleni gólja után a Pápa ellen is a megmentő szerepében tetszeleghetett, addig a Lombardnál ez a szerep még nincs betöltve. Sőt még az ügyeletes gólfelelőse sincs meg az együttesnek, és 270 gól nélküli perc már kezd kínossá válni.

Annyi biztos azonban, hogy most - ugyan pont nélkül, de - emelt fővel hagyhatták el a Lombard játékosai a pályát, hiszen egy nagyon jó játékerőt képviselő Videoton ellen nem szégyen kikapni ilyen játékkal, csak bosszantó. Főleg úgy, hogy most először látszott, egyénileg is felnőttek Véber tanítványai az NB I-hez. Gondolok itt Heffler bátor megindulásaira vagy Tóth Gáborra, aki miután elvégezte védekező feladatát, nem állt meg, hanem egészen a tizenhatosig vitte a lendülete. Kis szerencsével akár egy gólt is összehozhatott volna a védő. 

Alves góljának legnagyobb egyéni vesztese azonban kétségtelenül Venczel Balázs volt. A fiatal balhátvéd a találkozó legjobbjának számított. Jól megoldotta Alves semlegesítését, még akkor sem jött zavarba, ha egy az egyben maradt a technikás brazillal. Ezen kívül a pápai támadásokkal is felfutott, lövéssel is próbálkozott. Sőt egyszer még ő tisztázott utolsó emberként, miután a pápai portáson már túljutott a labda. 

De aztán jött az a bizonyos, sokat emlegetett 84. perc. Az eddig csak ritkán megvillanó Alves betalált. A balhátvédhez hasonlóan az egész csapatot megfogta a találat. A helyzetet súlyosbította, hogy Balázst még ki is állították az utolsó percekben. 

A Lombard-szurkolók is vegyes érzelmekkel távozhattak a szemerkélő esőben. Az egyik oldalon ott volt, hogy csapatuk jól, ötletesen játszott, mégis vesztesen hagyta el a pályát. Persze feltehetik magukban a kérdést, hogy mit látnának szívesen a Perutz stadionban: egy totálisan biztonsági futballt játszó, az ellenfél játékának elrontására koncentráló együttest, vagy pedig egy olyat, amelyik felvállalja a nyílt támadó focit, és megpróbál ötletesen kombinálni az ellenfél térfelén? 

Egyik esetben sem garantált a siker, de az ember szívesebben vált jegyet egy olyan találkozóra, ahol tudja nem az antifutball fog dominálni. Csak végre gólt kéne rúgni!