Sport

2010.08.03. 08:50

Bajnokok Ligája - Még nem adta fel a Debrecen

Meglehetősen nehéz feladat előtt áll a Debreceni VSC labdarúgócsapata, amely vendégként 2-0-s hátrányból vág neki szerdán a svájci FC Basel elleni visszavágónak a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében.

MTI

A hajdúsági alakulat kedden délelőtt indult el Svájcba, s a 19 főt számláló keretben ezúttal helyet kapott az első összecsapást betegség és sérülés miatt kihagyó Kabát Péter és Laczkó Zsolt is.

A dvsc.hu információi szerint a csapat először kedden este edz a találkozó helyszínén, a St. Jakob Parkban, ezt megelőzően Herczeg András klubmenedzser a BL-ben megszokottak szerint egy játékos társaságában sajtótájékoztatót tart.

A múlt szerdai, budapesti mérkőzésen a DVSC jól kezdett, azonban a kialakított helyzetekből egyszer sem sikerült gólt szerezni, s ez megbosszulta magát, a 34. percben ugyanis Stocker távoli lövése megpattant a védőkön, s Verpecz kapujában kötött ki. A második játékrészben végig támadott a Debrecen, s ígéretes lehetőségeket alakított ki, gólt azonban a lefújásig nem sikerült szereznie, a Basel viszont a 92. percben egy átlövésből megduplázta előnyét.

"Biztosan szoros mérkőzés lesz, remélhetőleg Bázelben is lesznek lehetőségeink, amelyeket ezúttal ki kell használnunk - nyilatkozta a Hajdú-Bihari Naplónak Fodor Marcell, a DVSC védője. - A kétgólos hátrány miatt nem mi vagyunk az esélyesek, de igyekszünk felborítani a papírformát. Ehhez arra van szükség, hogy az összecsapás elején betaláljunk."

Ha Herczeg András együttese továbbjut a Basel elleni párharcból, akkor még egy selejtezőkört kell sikerrel megvívnia ahhoz, hogy megismételje tavalyi teljesítményét és a BL csoportkörében szerepeljen. Kiesés esetén a Debrecen az Európa Liga-selejtező 4. fordulójában folytatja, ahol a tét a második számú kupasorozat csoportkörébe kerülés lesz.

A szerdán 19:45 órakor kezdődő mérkőzés játékvezetője az orosz Vlagyiszlav Bezborodov lesz, jegyeket a helyszínen is lehet váltani, ezek egységesen 15 svájci frankba kerülnek (3100 forint).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!