Sport

2010.08.09. 13:01

Fűzfő-kupa: szlovén győzelem

Balatonfűzfő - A 42. Fűzfő-kupa nemzetközi trap versenyen hét nemzet lövészei vetélkedtek.

Novothny Ottó

A magyarok mellett szlovén, olasz, szlovák, szerb, osztrák és cseh koronglövők érkeztek a helyszínre, összesen 38-an.

A mezőny 150 korong után három csoportba sorolta önmagát az eredmények alapján. A legjobbak a hatos fináléban döntötték el a helyezések sorsát, míg a többiek a B és C kategóriában küzdöttek.

A szakemberek szerint az időjárás befolyásolta a teljesítményeket, hiszen időnként beborult, ami a látási viszonyokat rontotta.

Végül a két esztendővel ezelőtti bajnok (a tavalyi, illetve korábban tizenkét alkalommal győztes Putz István ezúttal nem állt rajthoz) szlovén Smid Dani nyert, 175 korongból 155-öt talált el. A sarlóspusztai Hegyi Norbert végzett a második helyen (154), míg a hazai színeket képviselő ifj. Szollár András (150) a harmadikon. További helyezések: 4. Teplán László (Balatonfűzfő, 149), 5. Pojbic (szlovén, 147), 6. Bodó (egyéni induló, 141).

A B csoportban a szerb Ristic (119) szerezte meg az aranyérmet, megelőzve a fűzfői Kiss Zoltánt (117) és a szlovén Pelcl-t (117, szétlövésben 5:4 a magyar fiú javára). A C kategóriát a szerb Damjan nyerte meg (102), honfitársa Kalmár (101) előtt, míg a fűzfői Kónya Balázs (98) a harmadik helyen zárt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!