Sport

2010.11.15. 19:13

Elindultak felfelé

Megyei körkép - A férfi röplabda extraligában simán nyert a Company, így már második sikerét könyvelhette el az élvonalban.

B. Virág Rita

Company VRC-MAFC
3:0 (19, 21, 17)
Veszprém, 100 néző. V.: Kiss, Stefik. Company VRC: Puspán, Seck, Czintula, Tóth, Cziczó, Németh E. Csere: Horváth Á. (liberó), Németh Z. Edző: Nyári Sándor. MAFC: Szappanos M., Molnár, Tari, Takács, Vocskó, Dzsáber. Csere: Tihanyi (liberó), Pénzes, Kolozsi. Edző: Novák László.
Nagy fogadkozás előzte meg a MAFC elleni bajnokit, mégis rendhagyó módon Nyári Sándor edző már az első perc végén kénytelen volt időt kérni (0:2). A tréner indulatosan adta csapata tudtára, hogy feltétlen győzelmet vár és nem pusztán részvételt.

Jót tett a VRC-nek a fejmosás, annak dacára, hogy az első technikai szünetnél még a MAFC-nál volt az előny (6:8), sőt 7:11-t is mutatott az eredményjelző. Ezt követően a Cziczó, Tóth páros sorozatban kilencszer blokkolt, s a pontgyártásból is alaposan kivették részüket, így a második technikainál már 16:11-t mutatott az eredményjelző.

A fórt ettől kezdve már nem adta ki kezéből a Company, s ugyan a MAFC igyekezett felzárkózni (21:18), Tóth és Cziczó meghiúsított minden további próbálkozást, majd Czintula lezárta a szettet. Ahogy az első játékrész elején, úgy most is a vendégek domináltak (5:8), ám  Tóth és Cziczó szép pontjaival 10-nél egalizált a vendéglátó. Ettől kezdve rendre a Veszprém vezetett, a MAFC futott az eredmény után. 17:17-nél kisebb hullámvölgybe kerültek a hazaiak, majd Cziczó és Czintula ütéseivel a Veszprém behúzta a második játékot is. A harmadik játszmában 5:2-re is megugrott a Company, azonban 7:7-re módosított a MAFC. Cziczó, Tóth és Czintula azonban nem hagyta ennyiben a dolgot és a második technikaira már jelentős különbséget szereztek (16:11). A MAFC nem adta fel, de Cziczó, majd Tóth pontjaival eldőlt a találkozó.


A VRC kötelező sikert aratott. Elsősorban a harmadik játszmában mutatott imponáló játékot a vendéglátó.
Nyári Sándor:  Kezd összeállni a csapat. Nagyon sokat kritizálom, fanatizálom a fiúkat, de úgy érzem, jó úton haladunk. Puspán és Cziczó ma válogatott szintű játékot nyújtott és játékuk mindenkire jó hatással volt. Győzelmünk megérdemelt.

VESC-Kalocsa
3:0 (18, 20, 17)
Veszprém, 100 néző. V.: Stefik, Kiss. Veszprémi Egyetem SC: Szelle, Kovács, Bodnár, Környei, Telek, Földesi. Csere: Tobak, Kintli, Vargán (liberó). Edző: Oláh János.
A női röplabda NB I-ben 10:10-ig kiegyenlített csata zajlott, majd rákapcsolt a VESC és a második technikai szünetre már két pontos előnyt csikart ki (16:14). A hajráig ezt sikerült megduplázni (20:16), és magabiztosan hozta az első szettet a házigazda. A folytatásban gyorsan ellépett a VESC (10:5), majd kisebb kihagyás után felzárkózott a Kalocsa (13:12).

A szett végére újra megnyugtató lett a differencia, elsősorban Kovács pontjainak köszönhetően, és máris 2:0-t mutatott az eredményjelző. Hullámzó harmadik játszma következett, 4:1 után 4:5-re alakult az állás. 11:10 után ismét magához ragadta az irányítást a Veszprém és ettől kezdve kiegyensúlyozott játékot mutatva nyerte meg a mérkőzést.

Hullámzó teljesítménnyel is magabiztosan nyertek az egyetemisták.
Oláh János:  Mintha hullámvasúton ültünk volna. Úgy érzem, sokkal több van a lányokban. Szeretném, ha mielőbb megszabadulnának a pszichés gátaktól.

Szolnok-Sümegi RE
3:0 (19, 21, 24)
Szolnok, 100 néző. V.: Tillman, Szabó. Sümegi RE: Markó, Koós, Gőczi, Porkoláb, Kaposi, Affentáller. Csere: Horváth Cs. (liberó), Soós, Bíró, Erdeim Kiss, Petre E. Edző: Petre Antonio.
Rémálomszerűen kezdődött a sümegiek szempontjából a szolnoki bajnoki, a hazaiak kitűnően blokkoltak, a vendégek támadójátéka pedig kritikán aluli volt.

Pillanatok alatt elhúzott a vendéglátó és gyorsan 1:0 állt az eredményjelzőn. A folytatásban végre magára talált az SRE (0:4), ám sajnos nem tartott sokáig ez az állapot: a Szolnok pillanatok alatt egalizált és átvette az irányítást (2:0). A harmadik szettben továbbra is hitehagyottan, fáradtan röplabdáztak a vendégek, majd amikor már mindenki elkönyvelte a sima hazai sikert, Erdeit küldte pályára Petre edző. A rutinos játékos visszahozta a reményeket (24:24), azonban a Sümeg végül nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel.

A Sümeg mindkét hétvégi meccsét elvesztette, így a dobogós pozíciójának is búcsút kellett mondania.
Rédei János (elnök):  Fáradt, motiválatlan volt a csapatunk. Szerintem nincs megfelelő összhang a csapat és az edző között.A Company VRC szekerét ezúttal Tóth és Cziczó húzta. Mindketten ellenállhatatlanul, magas szinten röplabdáztak a MAFC ellenébenFotó: Gáspár GáborA Sümeg a dupla forduló hétvégéjén egy meccset sem tudott nyerniA férfi röplabda extraligában a Company VRC jelenleg negyedik a tabellán két győzelemmel és öt vereséggel. A táblázatot a Kecskemét vezeti, a Kazincbarcika és a Dunaferr előtt. A női NB I-ben ugyancsak negyedik helyen állnak a veszprémiek. Itt a Kaposvár vezet, második a Miskolc, harmadik pedig az Újbuda. A férfi NB I-ben a Sümegi RE szintén a negyedik pozíciót foglalja el. A Dág magabiztosan vezeti a mezőnyt, a Csepel foglalja el a második helyet, a Szolnoké pedig a harmadik. A bajnokság hétvégén folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!