Sport

2011.08.05. 12:55

Tihanyi vitorlás sikerek

Balatonföldvár - A csokiszökőkút aratta a résztvevők körében a legnagyobb sikert a második alkalommal megrendezett Csoki Kupán, ahol a Tihanyi Hajós Egylet (THE) és a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) remek eredményeknek örülhetett.

B. Virág Rita

Az utánpótlás korú vitorlázóknak megrendezett ranglista versenyen, a Csoki Kupán öt kategóriában hirdettek versenyt. A szeszélyes időjárás miatt a tervezettnél kevesebb futamot tudtak csak megrendezni.

A 420-asoknál egyértelmű volt a tihanyiak fölénye, hiszen az első öt hely közül négyet begyűjtöttek. A Földesi Péter, Borsos Dániel duó zárt az élen, mögötte a Grams Dominik, Weidinger György páros végzett. Negyedik lett a Mészáros Laura, Kratzl Anna kettős, ötödik pedig a Bagyó Áron, Munka Márton duó. Laser Radialban A BS-Fűzfő vitorlázója, Wolf András az előkelő második helyen fejezte be öt futam után a vetélkedést, míg a BYC-es Vígh Tamás a negyedik lett, Az Almádi YC-tól Haidekker Zita pedig a hatodik.

A Laser 4.7-eseknél kettős füredi győzelmet könyvelhettünk el: Vadnai Benjámin, Varga Dániel volt a sorrend, az ötödik helyre pedig az ugyancsak BYC-es Szilasi Bence ért oda. A cadeteknél A dobogó legfelső fokát a Kendeh Lili, Molnár Zsófia (THE) alkotta egység foglalhatta el, míg a bronzérem a Fabacsovics Márk, Németh Boldizsár (BYC) párosnak jutott.

A 81 hajót számláló optimistes mezőnyt totális Veszprém megyei uralom jellemezte. Vadnai Jonatán roppant magabiztosan győzött, megelőzve a révfülöpi Péch Lórándot (RIVE), és klubtársát Gyapja Zsombort. A csopaki Szilasi Fábián (Kereked VK) a negyedik, a fűzfői Wolf Szabolcs és Tóth Levente (BS-Fűzfő) pedig az ötödik, hatodik pozíciót foglalták el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!