Sport

2013.02.27. 14:24

Szeles Mónika először itthon

Fantasztikus tenisz fesztivált rendeznek március 30-án a veszprémi arénában.

Novothny Ottó

Még a legkritikusabb ínyencek is találhatnak maguknak a programban olyat, amilyet még soha nem láttak élőben. A legfontosabb hír, hogy életében először lép pályára Magyarországon Szeles Mónika. A korábbi világelső öt esztendővel ezelőtt titokban tette le a magyar állampolgárságot, így most tulajdonképpen hazajön.

– Örültem a felkérésnek, hiszen még soha nem játszottam Magyarországon és úgy gondoltam eljött az idő, hogy találkozzam a szurkolókkal – fogalmazott a kitűnő teniszező.

 

Szeles Mónika először lép pályára Magyarországon

 

– Mindig nagy örömmel állok olyan események mellé, melyek népszerűsítik ezt a sportágat.

Richter Attila a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára elmondta, hogy úgy tapasztalták minden sportágnak van valamilyen fesztiválja. Ezért eltervezték, hogy ebből a sorból a csodálatos tenisz sem maradhat ki.

– A sportág minden szegmensét szeretnénk megmutatni a közönségnek. Ezért változatos és színes, ugyanakkor szórakoztató programot igyekeztünk összeállítani. Nagyon reméljük, hogy a veszprémi arénában sokan eljönnek március utolsó szombatján és együtt csodáljuk a remek sportemberek játékát – zárta mondatait a sportvezető.

Természetesen Szeles mellett további kiváló teniszező is eljön a megyeszékhelyre. Elena Dementieva például két évvel ezelőtt hagyta abba a versenyszerű teniszezést, miközben pályafutása alatt tizenhat WTA versenyt nyert és nem utolsó sorban olimpiai bajnoki címet is. Ezúttal párosban néz farkasszemet egymással a két klasszis (egyébként egyéniben életükben egyszer játszottak, akkor Szeles nyert), az orosz hölgy csapattársa Szávay Ágnes lesz.

– Igaz, hogy fáj a hátam és versenyezni nem tudok, de a játék már most nagyon hiányzik – mesélte Szávay, aki a napokban jelentette be visszavonulását.

– Borzasztóan örülök, hogy magyar közönség előtt léphetek pályára, hiszen sokat köszönhetek nekik. Dementievaval korábban kétszer játszottam, egyszer Párizsban legyőztem. Szelessel nem tudtam megküzdeni, de mindig is csodáltam őt, egy igazi példakép – mondta végül Szávay Ágnes, aki ezt megelőzően utoljára 2010-ben lépett magyar drukkerek előtt pályára. A szervezők szerint a lábtenisztől, a kerekesszéken át a miniteniszig minden változatát bemutatják a sportágnak, miközben felvonultatnak további kitűnő sportembereket, világválogatott kézilabdázóktól, a veszprémi tenisz kiválóságain át, korosztályos és sokszoros bajnok teniszezőkig.

 

 

Veszprémiek is gáláznak majd

A tenisz fesztivál szervezői elmondták, hogy az említettek mellett a többszörös magyar bajnok Noszály Sándor, vagy éppen a wimbledoni junior aranyérmes Fucsovics Márton is pályára lép március 30-án. Mellettük a tervek szerint ott lesz Gaál Gyula, Éles József (utóbbiak a lábtengóban vitézkedhetnek majd), de a hírek szerint a balatonkenesei Udvardy Lucát, illetve Vízkelety Attilát is láthatja majd a nagyérdemű az arénában. Ráadásként rengeteg meglepetés és játék is szórakoztatja majd az érdeklődőket.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!