Sport

2013.04.12. 14:03

Mindkét megyei csapat javítani akar

Mindkét Veszprém megyei NB II-es csapat jelentős vereségbe szaladt bele a hétvégi fordulóban. Természetesen a céljuk közös: kijavítani a csorbát.

Novothny Ottó

A Veszprém FC ismét hazai pályán küzd, ezúttal a Tatabányát fogadja szombaton 16.30-kor.

- Számomra - és remélem a játékosaink számára is - elfogadhatatlan volt ez a teljesítmény - utalt a Gyirmóttól elszenvedett 4:0-ás vereségre Nagy Tamás a VFC mestere. - A legszomorúbb az volt, hogy a többségnél a játék alapja, vagyis az akarati tényezők is hiányoztak. Csak Meiczinger Bence és Osváth Attila a két fiatal dicsérhető, illetve Kovács Attila és Molnár Zoltán nyújtott elfogadhatót. A többiek mentális hozzáállása értékelhetetlen. Sokkal többe térdemelnek azok a szurkolók, akik kijönnek a meccsre és kíváncsiak még ránk.

- A Tatabánya sem lesz sokkal könnyebb ellenfél.

- Hangsúlyozom: kikapni lehet, de így, ahogy mi tettük a Gyirmót ellen, tilos. Ezért aztán a mai mérkőzésen sem várok jó játékot - megjegyzem a pályánkon, ami alkalmatlan mindenféle a labdarúgásra, ez lehetetlen is -, csak azt, hogy mindenki tegye oda magát maximálisan. Sajnos nincs egy posztra két egyforma futballistánk, mindenki azt hiszi bérelt helye van. Én őszintén remélem, hogy ez nem hosszútávú tendencia és a mai találkozón már nem fogom ezt érezni, mert ellenkező esetben tűrhetetlen lenne a helyzet.

A veszprémiek (Osváth kékben) hazai pályán játszanak, az ajkaiak (Pavlitzky, Gunther) idegenben (Fotó: Gáspár Gábor)

Az FC Ajka szintén nem tudott gólt rúgni, viszont hármat is kapott Zalaegerszegen.

- Fontos három pontot veszítettünk el és csak magunkat okolhatjuk ezért - kezdte Németh Zoltán az Ajka szakmai irányítója. - Óriási hibákat vétettünk, amit az ellenfél okosan kihasznált.

- Ebből a szempontból a Puskás Akadméiától sem várhatnak "kegyelmet".

- Riválisunk a mezőny kiemelkedő alakulata, nagyon jó csapat, jelentős előnnyel vezetik a tabellát. Csak azzal az egyáltalán nem nyomasztó céllal léphetünk pályára, hogy ellenünk érjen véget a vendéglátók veretlenségi sorozata. Azt hiszem ez lenne a legnagyobb meglepetés és ezt szeretnénk elérni.

- Az utóbbi időben mindig voltak hiányzóik.

- Ezúttal örömmel mondhatom, hogy mindenkire számíthatok. A második helyünket egyelőre tartjuk, tehát azért a fejünket fogni nem szükséges, de mögöttünk sűrű a mezőny, ezért a célok elérése érdekében iparkodnunk kell. Jó lenne, ha már ma úgy játszanánk, ahogy korábban a sikereinket elértük.

 

Tizenhárom pont a hazaiak előnye

A tabella élén álló Puskás Akadémia 53 pontot gyűjtött eddig, míg az őket követő ajkaiak negyvenet. Az őszi találkozón gólnélküli döntetlen született, kemény, harcos összecsapáson. A veszprémiek tizenegyedik helyen egyelőre nem túl biztató, 25 pontjuk viszont abból a szempontból az, hogy gyorsan fel lehet zárkózni az előttük állókhoz. A Tatabánya a 8. és harminc pontja van. Az őszi idegenbeli összecsapáson 4:2-re a házigazdák nyertek, a VFC góljait Homma és Szabó szerezték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!