Sport

2013.04.22. 14:26

Sárga invázió a városban

A város apraja-nagyja részt vett a hagyományos StopShop Interspar-futónapon: a rendezvény helyszínén sárga pólóban feszített kicsi és nagy, idős és fiatal, mindenki, akit a jó idő mozogni csábított.

Napló sport

Hatalmas sárga tömeg lepte el a Dornyai úti bevásárlóparkot vasárnap, a hagyományos városi futónapon két és hat kilométeres táv közül választhattak a résztvevők.  A két kilométeres lakótelepi körre nagyjából ezerötszáz nevezés érkezett. Akadt, aki a barátaival, akadt, aki családosan, babakocsival, kisgyerekkel, nagymamával, nagypapával érkezett. A két kilométeres szakasz szerencsére nem terhelt meg túlzottan senkit, így olyan édesapáról is  tudunk, aki ötéves csemetéjével kézen fogva kocogta végig a távot.

Porga Gyula, Veszprém város polgármestere is futócipőt húzott, és nemcsak beszélt a mozgás fontosságáról, hanem jó példával járt az élen. A megyeszékhely vezetője köszöntőjében kiemelte, jó látni, hogy nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek egyaránt úgy gondolják, fontos az egészségük, és ezért tenni is kell, védeni kell, így nem árt egy kis mozgás.

A hagyományos eseményen idén is több mint ezren vettek részt, kicsik és nagyok is rajthoz álltak (Fotó: Gáspár Gábor)

A hat kilométeres versenytávon mintegy százötven nevezőt számoltak össze a szervezők. Többek között lefutotta a három lakótelepi kört Óvádi Péter képviselő és Matolcsi István városi diáksportvezető is. Az abszolút versenyt végül a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) londoni olimpikonja, Minczér Albert nyerte  a  férfiaknál, míg a nőknél a remek triatlonos, Brassay Réka volt a leggyorsabb.

 



Az iskolák mozgósítási akcióját a gyulafirátóti Gyulaffy iskola nyerte, megelőzve a veszprémi Báthoryt és az ajkai Fekete_Vörösmarty iskolákat. Az intézmények 30, 20 és 10 ezer forintos sportszervásárlási utalványt nyertek. A futás végeztével a támogatók felajánlásaiból tombolasorsolást tartottak, ahol értékes nyeremények találtak gazdára. A célba érkezők ezenkívül befutócsomagot vehettek át, amiben többek között gyümölcsöt, ásványvizet, csokit találtak. 





Az olimpikon adta át a kitüntetéseket

A leggyorsabbaknak járó elismerést Orbán Éva, országos csúcstartó kalapácsvető adta át. A férfiaknál az abszolút versenyben Kovács Olivér bronzérmes lett, a második helyen pedig Matkó Csaba zárt. A vetélkedést Minczér Albert nyerte. A nőknél a dobogó harmadik fokára Somogyi Anett állhatott fel, a második Németh Eszter lett, míg az első helyet Brassay Réka szerezte meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!