Sport

2013.07.04. 14:07

A hétvégétől Laser világbajnokság a Balatonon

Balatonfüred ad otthont az idei év egyik legnagyobb vitorlás sporteseményének, a Balaton Laser Worlds 2013 világ és Európa–bajnokságnak.

Napló sport

„A laseres versenyzés történetében egyedülálló, hogy három világbajnokságra és három Európa–bajnokságra egy helyen, közel egy időpontban kerüljön sor.” – mondta el Böröcz István, a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezető igazgatója a Laser Words sajtótájékoztatóján.

 

 

Vadnai Jonatán esélyesként ülhet majd be a hajóba



A szombaton kezdődő rendezvényre eddig több mint ötven országból, nem kevesebb mint 600 fiatal versenyző nevezett. A nagy megmérettetés hivatalos főpróbája sikeresen lezajlott, a három napos versenyen öt futamot teljesítettek, melyeket három hajóosztályban rendeztek meg; Laser Standard, Radial, illetve 4.7 kategóriában. Utóbbiban volt a legnépesebb mezőny, 40 indulót regisztráltak. Július 6. és 13. között a Laser 4.7 ifjúsági világ és Európa–bajnoksággal rajtol az esemény, majd július 14–től a Laser Radial női U21 és a Laser Standard férfi U21–es csapatok szállnak vízre. A mezőnyben ott lesz Vadnai Jonatán, aki ráadásul esélyesként áll rajthoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!