2013.07.19. 12:12
Futsal: többre is képesek
Veszprém – Az ország egyik legismertebb futsalosa, a két évvel ezelőtt visszavonult Madarász János vette át a veszprémi csapat irányítását. A tréner NB II-es együtteshez szerződött, mégis az NB I-ben kell majd bizonyítania.
Mint ismeretes, a szezont kiesőhelyen záró 1. Futsal Club Veszprémnek mégsem kell búcsúznia az élvonaltól. A szövetség felajánlotta az NB I-es helyet a mindössze kétesztendős egyesületnek, amely az anyagi problémákkal küszködő Üllő FC Cső-Montage helyén indulhat a legjobbak között.
Madarász János (jobbra, mellette Rajki Tamás elnök) eltökélten látott munkához a veszprémi első osztályú futsal együttesnél (Fotó: Penovác Károly)
Ezt persze az új szakvezető bánja a legkevésbé, Madarász János igencsak eltökélten látott neki a munkának. Az edző a hivatalos szezonnyitó sajtótájékoztatón kijelentette: az idény végén a legjobb hat között szeretné látni csapatát. Határozottan fogalmazott, ígérve: megalkuvás nélkül teszi majd a dolgát és elvárja, hogy játékosai is ezt a gondolkodásmódot kövessék. A Napló külön is elbeszélgetett a szakemberrel.
– Miért pont Veszprém?
– A klubvezetők megkerestek és egy olyan jövőképet vázoltak fel, ami nekem szimpatikus volt. Amikor megegyeztünk, NB II-es csapat volt a Veszprém. A vezetők egy külsőst akartak, olyan embert, aki képes túllendíteni a holtponton az együttest és visszajuttatni az élvonalba.
– A visszajutás már megtörtént, gondolom ezzel fel is gyorsultak a további események.
– Hát igen. Most egy gyorstalpalón kell részt venni. Amikor leültünk beszélgetni a célokról, a vezetők azt mondták, hogy szeretnének egy nyugodt évet, de szerintem ennél többre is képesek leszünk.
– Sokak szerint a veszprémi csapat azért esett ki az NB I-ből, mert nem futsalozott, hanem kispályás focizott. Meg tudja majd tanítani a játékosokat az igazi futsalra?
– Azt tudni kell, hogy nagypályás labdarúgóból sosem lesz futsal játékos, míg ugyanez fordítva lehetséges. Ennek ellenére, a sportágnak számos olyan eleme van, ami elsajátítható. Ezeket igyekszünk is minél előbb begyakorolni.
– Egy Madarász János könnyedén beférne a Veszprémi csapatba.
– Igen, ha újra elkezdeném az edzéseket. De én a játékos korszakot már lezártam, új motivációk vannak előttem, azokat kell követnem.
– Mit gondol a magyar futsal jelenlegi hazai helyzetéről?
– Sokan azt mondják, hogy folyamatos előrelépés van, de ez nem igaz. Az igazság az, hogy 10-12 éve stagnál a sportág. Kevés a szponzor, ami komoly gond, viszont a nálunk dolgozó külföldi edzők pozitívan hatnak a futsal helyzetére. Szerintem még kell két, három év a felemelkedéshez.