Sport

2014.03.21. 12:25

Kosárlabda: Búcsú az alapszakasztól

Az NB I/B-s kosárlabda-bajnokságban szombaton 18 órakor rendezik meg az alapszakasz zárómérkőzéseit. A Motax Concordia Pápa a Budafokot fogadja, a Veszprémi ESC Győrben lép pályára.

Király Ferenc

A pápaiak a hétközi bravúros győzelmet követően (a pályát mindössze kétszer vesztesen elhagyó MTK-t múlták felül) ezúttal a tizenegyedik helyen álló Budafokot fogadják. Riválisuk viszont mindössze két alkalommal tudott nyerni az eddigi mérkőzéseken.

– Természetesen egyetlen célunk lehet, megszerezni a győzelmet – kezdte Vajda Balázs, a Motax játékos-edzője. – Nagyon remélem, hogy Kálmán büntetése a kiállítás miatt nem lesz túlzó, hiszen éppen elég, hogy a pályáról történő leküldése az volt. Ettől függetlenül meg kell vernünk ellenfelünket, hiszen ebben az esetben a harmadik helyen zárjuk a bajnokságnak ezt a szakaszát, ami fantasztikus bravúr lenne, azt gondolom. Bízom benne, hogy így lesz, noha az már önmagában sokat jelent nekünk, hogy a továbbiakban az 1–8. helyért indulhatunk harcba.

A veszprémiek felemás előjelekkel várják a BL-címvédő győri kézilabdázónők katlanjában tartandó mérkőzést. Az előző két fellépésüket hozták, ám a Budafoki KK ellen nem nyújtottak meggyőző teljesítményt. A VESC jelenleg – tíz győzelemmel és tizenegy vereséggel – hetedik, már ott van a csoport legjobb nyolc együttese között, ahová a kilencedik helyen álló kisalföldiek akkor sem váltanak jegyet, ha elpáholják a mieinket.

– A bokasérülést szenvedett Takács András egy ideje velünk gyakorol, talán kaphat Győrben egy kicsi szerepet. Czakó Tamásra másfél hónapja csak a találkozókon számíthatok, a lába folyamatosan begyullad, őt ezúttal aligha vetem be. Szeretném a lovaglóizom-sérüléssel küszködő Vertetics Ádámot is pihentetni, ahogy Nagy Róberttel sem számolhatunk. Ezzel együtt jó lenne győzelemmel búcsúzni az alapszakasztól – mondta Petőfi Áron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!