Sport

2014.09.23. 16:20

A füredi bringás remekül helytállt

Balatonfüred – „Az életben nem gondoltam, hogy én valaha kerékpáros világbajnokságon indulok” – jegyezte meg a számára merőben új élet és versenyzői tapasztalatról Benedek István, aki úgy lett 17. az idei amatőr vb-n, hogy alig néhány éve foglalkozik komolyan a sportággal.

Horváth Gábor

A balatonfüredi országúti kerékpáros számára nemcsak azért volt új a világbajnoki szereplés, mert csupán néhány esztendeje foglalkozik a versenyzéssel, ötven éves korában kezdte el komolyan venni a biciklizést, hanem azért is, mert a vb-indulás egész egyszerűen nem volt bekalkulálva a programjába.

A hazai megmérettetések mellett viszont több külföldi verseny is ott volt a naptárban, és az egyik ilyen alkalmával, az ausztriai Söldenben olyan jól szerepelt, hogy második helyével kvalifikálta magát a Ljubljanában rendezett UCI amatőr világbajnokságra.

- Jó érzés volt, örültem, hogy világbajnoki résztvevő lehetek, a stressz csak ezt követően kezdődött. Belegondoltam, hogy mindössze két hónapom van a versenyig, nem tudtam, hogy mivel töltöm majd ezt az időszakot, hiszen én egyedül szoktam edzeni, de egy ilyen versenyre komolyabb felkészülés dukál. Egy vb-n, ahol az ember a hazáját is képviseli nem lehet leszerepelni - emlékezett vissza Benedek István, aki végül úgy döntött: idén nyáron a megszokottnál is több viadalon vesz részt, hiszen a tempót ott lehet a legjobban szokni.

- Volt olyan időszak, hogy két-három naponta versenyeztem. A magyar és ausztriai viadalokból építettem fel a vb-felkészülést. Ilyet még életemben nem csináltam, amikor egymás után vállaltam két hosszú távot, nem végeztem jó helyen, de tudtam, hogy most nem ez a lényeg. Aztán ahogyan közeledett a vb, egyre inkább jött a drukk. Úgy éreztem, valamit még tennem kell. Szerencsére a hajrára sikerült egy segítőkész edzőpartnert találnom - tette hozzá.

Abban a bizonyos válogatott mezben. Benedek István nemzeti színekben is remekül szerepelt (Fotó: Horváth Gábor)

A felkészülés után maga a verseny is érdekesen és izgalmasan alakult. Az 56 éves füredi bringás mindenképpen magyar válogatott trikóban akart szerepelni, ám a dresszt csak mintegy kéthónapos huzavona után sikerült beszerezni néhány nappal a rajt előtt. A megpróbáltatások azonban itt még nem értek véget, kiderült, a nevezéskor a szervezők a nemzetközi szövetség, az UCI igazolványát kérik. Mivel ilyennel Benedek István nem rendelkezett, pókerarccal átnyújtotta személyijét, amelyet szerencsére elfogadtak.

- Meg voltam kicsit szeppenve. A bemelegítéskor például eltévedtem, ami nem jellemző rám. Közel százan ott álltunk a rajtnál, mindenkinek volt kihez szólnia, én meg egy szál magyarként támasztottam a korlátot.

A szlovéniai világbajnokság 157 kilométeres útvonala két hegyet érintett, egy kisebbet és egy nagyobbat. Az elsőre mintegy hatvan versenyző együtt kapaszkodott fel, köztük volt a füredi kerékpáros is, ám lefelé menet az élmezőny végére került.

- Nagyon mentek, én pedig lefelé nem vagyok elég gyors. Majdnem kétségbe estem és közben azon imádkoztam, hogy ez a második hegyet követően ne ismétlődjön meg. A folytatásban egy olasz biciklissel párban sok ellenfelet megelőztünk. Rengeteg néző volt kint, óriási élmény volt ilyen hangulatban tekerni. Az emberek mindenkinek szurkoltak, aki elhaladt előttük. Jó érzés volt, amikor azt kiabálták, hogy Hungary, Hungary . A második hegy után 50-60 km hosszú sík terep következett. Hatan-nyolcan álltunk össze, életem egyik legkeményebb menete volt. Ausztrál, orosz, lengyel és szlovén, magyar dolgozott együtt, utol is értünk egy bolyt. A hajrá is jól sikerült, szerencsére nem volt sok kanyar a befutó előtt. Miután célba értem nagy teher szakadt le rólam. Leültem egy fal mellé és eleredtek a könnyeim. Nem volt határozott célom, úgy indultam el, hogy maximálisan kihajtom magam. Azért titokban meg akartam nyerni...

Az amatőr cím itt inkább zárójeles

Idén a szlovén főváros adott otthont az amatőr országúti kerékpáros világbajnokságának, amelyen az összes korosztály rajthoz állt. A viadal komolyságát mutatja, hogy a vébére hét versenyen (köztük Ausztráliában és az Egyesült Államokban) lehetett indulási jogot szerezni. Benedek István az 55-59 év közöttiek kategóriájában szerepelt (rajta kívül még egy magyar induló volt a vb-n). A rajt és a befutó is a belvárosban volt, a viadalt fantasztikus körülmények és hangulat övezték. Az amatőr titulus itt zárójeles, hiszen ezek a bringások nagyon komoly teljesítményre képes, energiát, időt és pénzt nem kímélő versenyzők. A füredi kerékpáros a csaknem százfős mezőnyben a 17. helyen végzett 4 óra 12 perces időeredménnyel (a győztes 4.05-öt ment). Benedek István előtt a nagy biciklis nemzetek közül egyetlen osztrák, svájci és ausztrál sem végzet. Eredményének értékét tovább növeli, hogy az idei profi vb-n egyetlen magyar sincs ott kvótásként.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!