Sport

2014.11.25. 18:40

Büntetett az MLSZ: Lombard Pápa ügyvezetőjének és a Videoton FC-nek is fizetnie kell

A Lombard Pápa ügyvezetőjét 100 ezer forintra büntette, az együttes csatárát, Waltner Róbertet pedig két mérkőzésre eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén.

Az MLSZ honlapja szerint a testület azért büntette Bíró Pétert, mert szombaton a Budapest Honvéd elleni bajnoki találkozó szünetében többször sértő módon tiltakozott a játékvezető egy ítélete ellen.

Waltnert a 32. percben állította ki a bíró, miután a támadó - a bizottság szerint - belerúgott ellenfelébe, amikor nem volt számára megjátszható közelségben a labda.

A fegyelmi testület keddi ülésén összesen további 900 ezer forintnyi büntetést szabott ki három klubnak: a Győr 400, a Videoton 300, míg a Ferencváros 200 ezer forintot köteles fizetni.

A győriek azért bűnhődnek, mert szurkolóik megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak a vasárnapi, Debrecen elleni bajnoki meccsen, emellett a rendet sem megfelelően biztosította a klub, ugyanis a lefújást követően az egyik néző leköpte a DVSC vezetőedzőjét.

A Videoton-FTC mérkőzés miatt a székesfehérváriaknak azért kell fizetniük, mert szurkolóik megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak, továbbá pirotechnikai eszközöket vittek a stadionba és használtak a lelátón. A Ferencváros drukkerei is megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!