Sport

2015.02.26. 15:10

Fontos kosármeccsek következnek: a Pápa a negyedik, a Veszprém a hatodik helyről várja a fordulót

Győzelmi célokkal vág neki mindkét Veszprém megyei NB I/B-s kosárlabda-alakulat a pénteki játéknapnak. A Veszprém Győrben nyerne, míg a Pápa otthon fektetné két vállra a Vasast.

B. Virág Rita

Pápán a legjobb nyolc közé jutást tűzték ki célul az idény elején, s most akár az a bravúr is megtörténhet, hogy Vajda Balázs alakulata a négy között fejezi be az alapszakaszt. Ez többek között annak köszönhető, hogy a társaság hétről hétre szállítja a bravúrokat, legutóbb például a dobogóra hajtó Baja otthonában nyert.

– Ez a győzelem akkor értékelődik fel igazán, ha pénteken a Vasast is megverjük – hangsúlyozta Vajda Balázs, a pápaiak szakvezetője, aki a sikerek után is két lábbal áll a földön.

A sereghajtó ellen pénteken mindenki újabb sikert vár a Motaxtól, ám arról nem szabad megfeledkezni, hogy a Vasas az elmúlt időszakban komolyan beerősített, hátha így elkerülheti a kiesést.

– Becsülettel felkészültünk, és szeretnénk kihasználni a hazai pálya előnyét. Hajt minket a győzni akarás. Azt azonban szeretném kihangsúlyozni, nálunk nem elvárás a legjobb négy közé jutás, s nem is akarjuk ezt a terhet rárakni a játékosokra. Nyilván boldogok leszünk, ha a jobban teljesítünk, szeretnénk minél többször nyerni. Hogy ez mire lesz elég, azt majd meglátjuk – közölte a tréner.

A Motax Concordia Pápa nagyon fontos mérkőzést játszik pénteken, ahol a Vasas lesz az ellenfele (Fotó: Penovác Károly)

Veszprémben fordított a helyzet: a bakonyiak ugyanis a négybe igyekeznek, ám elég rossz formát mutattak az elmúlt időszakban, így hátrébb csúsztak a tabellán. A két hete, újonnan kinevezett edző, Mérész Csaba talán épp ezért nem is akar a táblázattal foglalkozni, inkább az előttük álló feladatra koncentrál, hogy csapata ismét visszataláljon a győzelem útjára.

– A MAFC ellen hullámzóan teljesítettünk, ezen mindenképpen szeretnénk javítani. Sajnos továbbra sem tudunk teljes kerettel kiállni. Még mindig sérült Vertetics Ádám és Kámán Tamás, ellenben Novák Bence játékára talán már számíthatok – nyilatkozta Mérész Csaba, aki elmondta még, a Győr gyors, pontos kosárlabdát játszik, de a palánk alatt nem olyan acélos.

– Szeretnénk a védekezésünkön finomítani, de továbbra is az a mottónk, csapatszinten kell együttműködnünk ahhoz, hogy sikeres legyünk. Bízom a srácokban és abban is, hogy képesek felnőni a feladathoz. Nem titok, győzni szeretnénk Győrben, és ezért mindent megteszünk.

 

Mindkét csapatnál akad új játékos

A pápaiak a Körmend alakulatától szerződtették kölcsönbe fél évre Sömenek Martint. A 21 esztendős játékos az elmúlt három évben kettőt már szerepelt a Motaxnál, s most újra lehetőséget kap. A veszprémiek is az A csoportból, a Zalaegerszeg együtteséből hoztak irányítót. Puszta Dávid Vertetics Ádám pótlására érkezett a királynék városába, és Győrben már bevethető lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!