Sport

2015.02.20. 14:05

Montpellier-Veszprém: Tét nélküli a befejezés

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában mindkét csapat számára már tét nélküli a csoportkör záró fordulója, hiszen a francia vendéglátó, a Montpellier már biztosan negyedik, míg a Veszprém az első a hatosban.

B. Virág Rita

Épp ezért a veszprémi szurkolókat most nem is az foglalkoztatja leginkább, hogy vajon, győzelemmel fejezi-e be a csoportkört Carlos Ortega alakulata, hanem az, ki lesz a következő ellenfél a nyolcaddöntőben. Ugye az előkelő helyezése miatt az MKB-MVM csak negyedik helyezettet kaphat.

Az A jelű hatosban már biztosan a spanyol La Rioja végez a negyedik pozícióban. A B-ben a Wisla Plock–Flensburg találkozón dől el, ki hányadik helyen megy tovább. A német csapatnak elég egyetlen pontocska a harmadik helyhez.

A D-ben óriási a felfordulás. A hétközben lejátszották a Zaporozsje–Kielce találkozót, ahol utóbbi 28:27-re nyert, így az ukránok már nem szaporíthatják pontjaik számát. Viszont a kedvező gólarányuk miatt még most is harmadik helyen állnak, megelőzve az ugyancsak hat pontos Dunkerque-t, a Kadetten Schaffhausent és az Aalborgot. Zárásként Dunkerque–Schaffhausen, Pick Szeged–Aalborg meccseket tartanak.

A Veszprém (a labdával Christian Zeitz) nagy csatában tudta hazai pályán legyőzni a franciákat (Fotó: Archív/Stiger Ádám)

Visszatérve a veszprémiekhez: a társaság szombaton reggel 7 órakor indul a fővárosba, onnan 10.30 órakor indul a repülőjárat Montpellierbe.

A rivális otthona kilencezer férőhelyes Arena Montpellier, ahol a tétnélküliség miatt várhatóan nem is lesz telt ház. A veszprémiek közül többen is kisebb sérüléssel bajlódnak, szerencsére azonban egyik sem komoly. Inkább az a kérdés, kinek ad pihenőt Ortega mester a jövő héten kezdődő nagy menetelés előtt. Szerdán ugyanis ismét útra kel a csapat, a SEHA-Ligában a Brest otthonában lesz jelenése, majd pénteken hazai pályán már magyar bajnoki ütközetet játszik az Orosháza ellen, aztán vasárnap Varasdon ismét SEHA-Liga mérkőzés vár rá a PPD Zagreb ellen.

A SEHA-Ligában még nincs pontos versenykiírás, de várhatóan az alapszakasz első két helyezettje automatikusan bejut a négyes döntőbe, vagyis a Veszprém is.

 

A válogatott játékosnak a válla rossz

Az MKB-MVM Veszprém a francia listavezetőt a vártnál nehezebben győzte le hazai pályán 30:29-re. Akkor a kilenc gólig jutó Grebille volt az egyik legeredményesebb. Most rá nem számíthatnak a vendéglátók, ugyanis a játékos válla megsérült még a katari világbajnokság elődöntőjében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!