Sport

2016.01.19. 20:24

Három évtized a ringben - Kasza László versenyzőként és edzőként is maradandót alkotott

Pápa - Kerek, jól csengő évforduló kapcsán hívta össze egykori és jelenlegi mestereit, tanítványait, barátait, támogatóit Kasza László, a kick-box világbajnoka. A pápai Fighting Force SE elnöke 30 évvel ezelőtt kezdte el sportpályafutását.

Polgár Tibor

Az összejövetelen természetesen jelentős szerep jutott az emlékidézésnek. Az elhangzottak szerint 1986. január 11. emlékezetes nap Kasza László életében. 30 évvel ezelőtt az akkori középiskolás fiú életében első alkalommal vett részt küzdősportedzésen. Szombat volt, reggel 8 óra, a helyszín a Tókerti Általános Iskola. Az adászteveli származású Kasza ma úgy fogalmaz: új irányt vett akkor az élete.

- Amikor gimnáziumba kerültem, mindig kerestem a menő pápai fiúk társaságát. Természetes volt, hogy ha elmennek bunyózni, akkor oda is velük tartok, anélkül, hogy tudtam volna, mire vállalkozom - szólt a kezdetekről. Elbeszéléséből az is kiderült, a jó társaság, a nagy létszám - 104-en voltak az említett három évtizeddel ezelőtti napon -, edzője, Si Jo Márton László megragadta, és a Hong Lung Ch’uan Tao kungfu elkötelezett híve lett. - Tele voltam álmokkal, tervekkel, először szerettem volna fekete öves lenni és az összes ellenfelemet legyőzni. Szerettem volna a lehető legtöbbször a dobogó tetején állni, majd jó pár évvel később, amikor elkezdett érdekelni az edzősködés, szerettem volna egyesületet, edzőtermet, tanítványokat - emlékezett vissza a veterán sportember.

Kasza László, a Fighting Force SE elnöke harminc évvel ezelőtt kezdte el sportpályafutását

Hozzátette: 1987-ben, első versenyén 5. lett, ez az eredmény pedig megmutatta neki azt, hogy kemény munkával előbbre juthat. És innentől nem volt megállás, kungfu, thai box, kick-box és K-1. Regionális, majd országos bajnoki címek, aztán az Európa- és világbajnoki helyezések, érmek, elsőségek következtek. 30 év eredményeit itt nem áll módunkban felsorolni, azt viszont megemlítjük: legutóbb 47 évesen szerzett országos bajnoki címet. Eredménylistája - ahogyan ő fogalmaz - tinédzserkori bakancslistájának megvalósítása, lépésről lépésre haladt előre, és minden egyes siker után a következő feladatra, az oda vezető útra koncentrált.

- Hullámvölgyek csak akkor voltak, ha kicsit elfáradtam. Ez leginkább akkor következett be, amikor az edzősködés mellett versenyeztem is. Abbahagyni azért sosem akartam. A versenyzés mellett, a 25 év edzősködésem alatt több száz, talán több ezer tanítvánnyal foglalkoztam, sokukból nagyon jó versenyző vagy edző lett. Országos bajnoki, Európa- és világbajnoki címeket szereztek, illetve a televízió által közvetített meccseink is voltak - összegzett a Naplónak nyilatkozva a sokat megélt küzdősportbajnok, aki mellett végig ott álltak családtagjai, barátai, támogatói.

- Az eltelt 30 esztendő alatt nagyon kevés szponzorom volt, mindent a magam erejéből teremtettem meg. A mai napig Járóka Attila barátom van mellettem, ő segít rendszeresen, a városi támogatási listán eléggé lentre kerültem. Nagyon fontos, hogy saját edzőtermünk van, és ha nehezen is, de azért továbbra is tesszük a dolgunkat - jegyezte meg Kasza László.

A nosztalgikus pillanatok közepette nem lehetett elkerülni a jövőt firtató kérdést sem. - Hosszú volt ez a három évtized, mondhatni, elfáradtam. Teszem a dolgom a továbbiakban is, hiszen három csoport várja, hogy edzésekre jöhessen hozzám. Anyagilag nehéz fenntartani az egyesületet és az edzőtermet. Sok egykori sporttársam abbahagyta már, kevesen vagyunk a régiek közül. Ám én még tolom a szekeret, ha úgy érzem, hogy elég, akkor megpróbálom méltón befejezni a munkásságom - fogalmazott.

Az ünnepségre elfogadta a meghívást Járóka Attila, aki a kezdetektől fogva támogatta a sportembert. Beszédében kiemelte: a város küzdősportjáért kevesen tettek annyit az elmúlt három évtizedben, mint Kasza László. Farkas Tamás erőnléti edző is megosztotta gondolatait a hallgatósággal: - Kasza László mint sportoló, mint edző és mint közösségformáló ember is sokat tett le az asztalra. Kívánom, hogy erőben, egészségben folytassa ezt a munkát! - méltatta az ünnepeltet az ismert pápai tréner.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!