Nyolc-öt, öt-nyolc

Kérdéses, hogy a puszta tényen kívül, miszerint férfivízilabda-válogatottunk nyolc-ötre kikapott a szerbektől, s így az ötödik-nyolcadik helyért mérkőzhet a kontinensviadalon, érdemes-e erényekről vagy reményekről lamentálni. Ugyanis,

ahol jelenleg nemzeti pólócsapatunk tart, az ugyanúgy lehet valaminek a kezdete, mint sajnos valaminek a vége is.

Ennek eldöntését a sportbarátokra bízom...

Tudtuk, persze, hogy tudtuk, Szerbia a mai állapotában erősebb, mint a magyar válogatott. Tudtuk, de ettől miért ne reménykedhettünk volna. Az elszomorító, hogy ez a bizakodás mindössze addig tartott, tarthatott, amíg le nem csengtek nemzeti fohászunk utolsó taktusai. Aztán déli szomszédaink néhány perc alatt szétkaptak minket, mint az a bizonyos Floki azt a bizonyos lábtörlőt.

Elhűlve néztem a fotelből, hogy nyolc perc (egy negyed) alatt nem találtuk el a szerbek kapuját. Bevallom, annak sem örültem, hogy „előrelátásom” beigazolódott, miszerint nincs vezérünk. Ezen a meccsen sem akadt egyetlen olyan magyar pólós sem a vízben, aki kritikus helyzetben magára vállalta volna a felelősséget, de leginkább a kezdeményezést. Egyedül a háló irányába zajló pufogtatással nem voltak gondjaink. Nem szívesen megyek bele személyeskedésbe, de a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert szakértőként, ezer és ezer tévénéző előtt sem rejtette véka alá véleményét. Nem hozzá mérve magamat, azért annyi engedtessék meg, hogy Erdei hét lövés – nulla gólja, illetve Vámos hasonlóan parádés teljesítménye fölött ne menjek el szó nélkül. Kritikusan fogalmazva, a két vezérfélének titulált játékos talán elfelejtette, hogy nem a Pécs vagy a Szentes a riválisuk, akik ellen szinte mindig szárnyalnak. De azonnal elnézést is kérek a mecsekaljai és a Kurca-parti pólósoktól, mert a fenti „statisztika” korántsem őket minősíti.

Ezeken túlmenően az is elszomorító – tovább facsarva a pólódrukkerek szívét –, hogy huszonhét év óta nem esett meg az a szégyen a magyar válogatottal, hogy Európa-bajnokságon nem jut be a legjobb négy közé. A dicső múltba visszanyúlva az is megjegyezhető, hogy tizenkét Eb-győzelemmel mi vagyunk a kontinenstornák legjobbjai. Ám ahol jelenleg nemzeti pólócsapatunk tart, meglehetősen törékennyé, illékonnyá teszi, teheti nimbuszunkat. Azt az olvasóra bíznám, döntse el, hogy vízilabdásaink játéka valaminek még csak a kezdete, vagy a végének a kezdete.