JEGYZET

2020.05.15. 06:30

Ajna örvénye

Takács Zoltán

„Nagyon sok mindenen mentem keresztül az elmúlt néhány hétben, azt hiszem, kicsit belecsúsztam a depresszióba is, és megint előjött a testképzavarom.”

Ha feltenném a magyar úszósportot csak kicsit is ismerőknek a kérdést, hogy ki nyilatkozta ezt a Nemzeti Sport hasábjain, akkor vélhetően Szilágyi Liliána lenne a válasz. Az ifjúsági olimpiai bajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó ugyanis volt olyan bátor, hogy a nyilvánosság elé állt a megfelelési kényszer hatására kialakult bulimiája és lelki problémái kapcsán. Csakhogy most nem Liliána nyílt meg kendőzetlen őszinteséggel országnak-világnak, hanem a jövő egyik legnagyobb reménysége, a még mindig csak 18 esztendős ifjúsági olimpiai bajnokunk, Késely Ajna.

Kollégánk, a remek interjúiról ismert Kovács Erika arról kérdezte a szupertehetséget, hogy miért vált meg hosszú hajkoronájától és váltott pár centis frizurára a csinos úszónő, s a válasz alighanem őt is meglepte.

A már most felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes kiválóság ugyanis arról kezdett beszélni, a járvány okozta karanténhelyzet annyira megviselte, hogy új irányba kellett elindulnia, s ezt jelképesen a hajnyírással kezdte meg.

Az interjúból olyan döbbenetes részletek derülnek ki, hogy a tinilány mindig agresszív lett, ha a súlya került szóba, vagy hogy az elmúlt időszakban annyira bestresszelt, hogy az érettségi első napjára átmenetileg megsüketült az egyik fülére. Arról mesélt, hogy a járvány alatt döbbent rá, a siker folyamatos hajszolása olyan, mint a drog, rögtön jelentkeznek az elvonási tünetek, ha nem úszhat.

Az olvasó pedig csak kapkodja a fejét, miként lehetséges, hogy a világszínvonalú edzésmódszerek mellett nincs elég idő és energia arra, hogy ezeknek a tehetséges embereknek a lelki életével is megfelelően foglalkozzanak.

A depressziós átlagembereknek a pszichológus rögtön elmondja, hogy gondolják végig, hány százalékot tesz ki az életükből az öt fontos terület: a család, a munka, a hobbi, a barátok és a párkapcsolat. Ha valakinek több szinte teljesen hiányzik, s csak a munka tartja életben, az meglehetősen veszélyes helyzet. Ugyanis ha azt is elveszíti, biztosan a legmélyebb gödörbe kerül lelkileg, ahová ember csak kerülhet.

Persze az élsportoló élete a lemondásról és a rengeteg munkáról szól. De ha csak arról, akkor nagy a baj. Főként, ha fiatal úszónő az illető, aki már 16 évesen világraszóló sikereket ért el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!