A feladat

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke szűk körű sajtókonferencián tett évértékelőjében egyebek mellett ezt mondta. „A vidéki helyzettel kapcsolatban, ahol valóban másfajta gondok jelentkeznek, tervezzük, hogy engedjük nevezni azokat a klubokat is, amelyek önhibájukon kívül nem tudnak utánpótláscsapatot kiállítani, hogy emiatt ne tűnjön el a szervezett labdarúgás egy-egy településről.”

Nem kérdés, hogy ezzel a kijelentéssel jó néhány klubvezető érezhette azt, végre egész magas szintre eljutott a jajkiáltásuk, a vészjósló hangokat nemcsak hogy meghallották, de vették is a döntéshozók.

Sok (kis)településen ugyanis több mint nehéz szinkronba terelni a felnőttcsapat és az utánpótlás-korosztályok szerepeltetési szintjét.

A szándék erre hiába lenne meg, hiszen ha egyszerűen nincs elegendő létszámú gyerek az adott korcsoportban, akkor egyszerűen lehetetlen kiállítani bizonyos életkorú gárdákat. Kétséges, hogy a jövőt azt jelenti, amikor a kétezer lakost sem számláló községben csak úgy jön össze az ifjúsági garnitúra, ha az edző (vagy a klubelnök) a falu kisbuszával összejár tíz környékbeli települést azért, hogy tizennégy–tizenöt fiatalt verbuváljon mérkőzésre, jobb esetben edzésre is.

Példák sora igazolja, hogy gyakran az egyesületek vezetői hibáznak a saját helyzetük realitást nélkülöző félrekezelésével. Akad, aki túl nagyot álmodik, mert megszédítette a tao kínálta lehetőség, mások meg nem elég érettek vagy képzettek ahhoz, hogy lássák, több van bennük. Az egyensúly megteremtése anyagi és szakmai téren nagy felkészültséget igényel. Ehhez jön, hogy ahol a polgármester és/vagy a helyi önkormányzat nem nyújt stabil bázist, ott minimálisra csökkennek a versenyeztetés, továbbmenve: a túlélés esélyei. Azzal, hogy az egyesületeknek a Magyar Labdarúgó-szövetség támogatása jóvoltából az indulás és a szerepeltetés költségeinek mindössze a tíz százalékát kell biztosítani, olyan helyzet teremtődött immár tíz éve, amilyenhez hasonló még nem fordult elő hazánkban. Így akár a pénz utáni hajszára szánt időt lehetne a szakmára fordítani. Sokszor mégsem ezt látni. Februárban a sportág hát­országában is beköszönt a futballtavasz. A téli szünetben letisztulhattak a kérdések, egyértelműsítve, ki és mit tud vállalni a folytatásban. Apró adalék a kétkedőknek: ahol ugyanis megszűnik az utánpótlás, ott előbb-utóbb a felnőttgárda is erre a sorsra jut majd. Ennek a megakadályozása az igazán embert próbáló feladat.