Irodalmi nyelven

Lett légyen az élet bármely területe, szinte elvitathatatlan tőlünk, hogy mi magyarok tudunk a legcifrábban káromkodni. Nincs ez másképp – sajnos – a sportpályákon, a medencékben és a lelátókon sem. Ám ha a nézőtéren ordenáré valaki, azt legfeljebb a többi szurkoló megfékezheti, csitíthatja. A száraz vagy „nedves” küzdőtéren azonban már merőben más a helyzet. Bármennyire elkeserítő is, de még a játékvezetői tolerancia is sportágfüggő, pontosabban az, hogy az ítész milyen szitkozódást, illetve szidalmakat visel el. Egy focimeccsen, a vélt vagy valós sérelmek okán, olykor olyan trágárságok hagyják el a játékosok száját, hogy azon még a jobb érzésű tévénézők is megrökönyödnek. Miközben látjuk, hogy a bíró vagy az asszisztens úgy tesz, mint aki vak és süket. Nem tudom, ez mire jó, viszont tudjuk, tapasztaltuk, láttuk és hallottuk, hogy ez sokszor így van.

A topligákat nézve – látszatra – annyi a különbség, hogy ott a profik legalább eltakarják a szájukat.

Ezzel elkerülve, hogy valaki leolvassa a nyomdafestéket nem tűtő reagálásukat. Ugyanis másnap már minden napilap azzal a játékossal foglalkozna, aki káromkodott... Arról nem is szólva, hogy az adott szövetség is a fejére koppinthat a magáról megfeledkezett futballistának még akkor is, ha a dirigens nem vette észre vagy nem hallotta az „irodalmi nyelven” megfogalmazott monológot.

A kézilabda esetében – úgy vettem észre – sokkal kisebb a játékvezetők tűrőképessége. Némi morgás után is könnyedén juthat a játékos vagy az edző a kiállítás sorsára. Aztán itt van a legsikeresebb csapatsportágunk, a vízilabda. Némi túlzással egy pólómeccsen egy szúrósabb pillantás is elegendő ahhoz, hogy a játékost kiparancsolja a parton álló, fehér ruhás dirigens a medencéből. Ha még szóban is elégedetlenkedik a megbüntetett, végleg cserével is kiküldhetik. Éppen ezért volt meglepő, hogy az FTC–OSC bajnoki elődöntő harmadik mérkőzésének szünetében a zöld-fehérek trénere a kamerák és mikrofonok kereszttüzében mindenféle csalónak nevezte a játékvezetőket, sőt, még ennél is sokkal durvábbakat mondott.

Elfogadom én, hogy tette mindezt a kiélezett találkozó hevében. Azt is elfogadom, hogy adott esetben ezt az edzői kirohanást nem hallhatták a játékvezetők, így elmaradt a szankció. Azonban az nehezen emészthető meg, hogy a több százezer tévé előtt ülő néző füle hallatára elhangzott szitkokra a szakszövetség vezetői közül senki sem reagált. Pedig bizonyára közülük is többen ültek a képernyő előtt.