Sportvilág

2007.07.19. 11:28

Egyforma zakó törpéknek és óriásoknak

A szerdai nap tanulsága, hogy a törpe és az óriás is (majdnem) ugyanakkora zakót hord, a tuti az tuti, no meg a 2-0 a legszebb eredmény Kanadától Európán át egészen Malajziáig. Menjünk biztosra, a többit meg majd valahogy kidumáljuk – a tegnapi tippek elemzése.

nincs nev

Ami biztosnak tűnt, az be is jött –  nagy melegben a kicsit meg kell becsülni. A zsolnaiak izzadtak meg a legjobban Luxemburgban, ám végül sikerült fordítaniuk 0-1-ről 2-1-re, a Tiraspol 2-0-ra verte az Andorrát, míg a bosnyákoknak már arra is volt idejük a második félidőben, hogy a szép máltai hölgyeket figyeljék a nézőtéren a labda helyett (0-6). Irán végül „csak” 2-0-ra verte Malajziát, így legalább a hazaiak nem kaptak még egy méretes zakót a már meglévő kettő mellé… No és a vízilabdásainkban is meg lehetett bízni, mert sima 8-4-es győzelmet arattak a vendéglátó spanyolok felett, és továbbra is hibátlanok a Világliga küzdelmeiben.

Több mint hetven percig úgy tűnt, hogy az üzbégeknek lesz inkább kín a meccs Kína ellen, ám ekkor beköszönt a már nyolc szezon óta a Dinamo Kijevben vitézkedő Sackih, majd a kinyíló védelmet még kétszer sikerült lekontrázniuk a közép-ázsiaiaknak, így Kína elbúcsúzott a tornától (ami a kisebb baj, a nagyobb az, hogy elrontották a nyerőnek induló tippsoromat). Szaúd-Arábia és Bahrein csapata között pedig akkora különbség volt a pályán, mint a két ország területe között: a végeredmény 4-0-s szaúdi győzelem lett, így finoman szólva itt sem vált valóra a döntetlent szimatoló jóslatom. Végül túlesek az utolsó meaculpázáson: a Hammarby ha egy apró góllal is, de jobbnak bizonyult a Kalmarnál, így sikerült visszavágniuk az egy héttel ezelőtti zakóért.

Úgy látszik, szerdán számomra a 2-0-s eredmény volt a nyerő: a Tiraspol és Irán mellett ilyen arányban győzött Csehország és a Grasshoppers is. A cseh ifjak gyorsan dűlőre vitték a dolgot a Kanadában zajló U20-as vébé elődöntőjében: 15 perc alatt berámoltak kettőt a sógoroknak, akik aztán már nem tudtak felállni a padlóról, így elbúcsúzhattak a döntős álmaiktól. A Grasshoppers más mintát követett, de ugyanilyen sikerrel: egy korai és egy késői találattal fektették két vállra a St. Gallent, akik így még nagyobb gödörben vannak, úgyhogy egy darabig eszünkbe sem jut rájuk fogadni…    

 (marlow)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!