2008.01.17. 03:29
Foci lesz Fehérvárott
Ami 1985 nyara és 2007/2008 tele között Székesfehérvárott, az egykori koronázó városban történt, arra nyugodtan illik a mondás: megjárták a mennyor ...
Ami 1985 nyara és 2007/2008 tele között Székesfehérvárott, az egykori
koronázó városban történt, arra nyugodtan illik
a mondás: megjárták a mennyországot és a poklot is. Immár huszonkét éve, hogy a Videoton labdarúgói a Barnebau stadionban az UEFA Kupa döntőjének visszavágóján (háromgólos hazai vereség után) 1:0 arányban legyőzték a Real Madridot! S ugyan a díszes serleget természetesen a világ egyik leggazdagabb csapatának kapitánya vehette át, a fehérvári együttesnek is igencsak kijárt a vastaps.
Már csak azért is, mert ezt a páros meccset megelőzően kiverték a cseh Dukla Praga, a francia Paris Sat Germain, a szerb Partizan Belgrad, az angol Manchester United, majd az elődöntőben a bosnyák Zseljeznyicsar Sarajevo együttesét.
Tavaly ősszel azonban néha még a magyar élvonal halvány tudású gárdáit sem mindig sikerült komolyabb erőkifejtésre késztetni. Ami a két időpont között történt, az természetesen hű képe annak, ami a magyar fociban az elmúlt évtizedekben történt. A többi honi élcsapathoz hasonlóan legatyásodott - immár FC Fehérvár néven szenvedő - klub hallatlan mértékű adósságot halmozott fel, nem utolsósorban a (náluk is dívó) felelőtlen gazdálkodás miatt.
A lejtmenetnek azonban a jelek szerint vége. Egyrészt mert kedden megkezdődött az a tárgyalássorozat, amelynek a végén minden bizonnyal jó néhány - remélhetőleg példaértékű
- elmarasztaló ítélet szü- letik. Ami azonban sokkal biztatóbb, hogy időközben a kátyúba jutott egyesület mögött olyan erők sorakoztak fel, amelyek előrelendíthetik az elakadt szekeret.
Már az is jelzésétékű lehetett, amikor Orbán Viktor
- a korábbi, fociszeretetéről ismert miniszterelnök
- elvállalta a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó
Akadémia elnöki posztját, s Mezey György szakmai irányításával elkészült a pillanatnyilag legmodernebbnek számító hazai utánpótlás-nevelő komplexum.
Ezek után már senkit sem lephetett meg, hogy feltűnt Fehérvárott egy Garancsi István nevű milliárdos, aki mellényzsebből visszavásárolta az NB I-es csapattól elvett klublicencet, s kifizette az elmaradt járandóságokat. Immár semmi akadálya a magas szintű munkának.
Hogy a távolabbi célok nem kicsik, azt jól jelzi: a korábbi sikeredző, Kovács Ferenc lett a tiszteletbeli társadalmi elnök, Mezey György a sportigazgató, az egykori játékosok közül Disztl László vezetőedzői, bátyja, Péter pedig ka-
pusedzői megbízatást kapott. Azaz: a Felcsúton felnevelt gyerekek a második vonalbeli helyi együttesben szereznek kellő tapasztalatokat, majd Szé- kesfehérvár következik.
A többit az olvasó fantáziájára bízom...