Sportvilág

2012.11.28. 15:48

A végére összeálltak

Balatonfüred - Az idei országos ralibajnokságban a négyes szám jelentette számukra a legjobb és a legrosszabb szereplést is. A kategória negyedik helyénél nem végeztek lejjebb, míg az abszolút negyedik hely a legelőkelőbb célbaérésük volt.

Novothny Ottó

- Hat futam volt, és bizony a bajnokság elején egyértelműen "bealudtunk" - ismerte el Osváth Péter. - Aztán Komlón, a szezon záróversenyén magamnak is sikerült bebizonyítanom, hogy amikor fejben ott vagyok teljesen, akkor tudok gyorsan menni. Ahhoz, hogy a második helyet megcsípjük, több vetélytársunkat is meg kellett előznünk. Sőt, emellett még az úgynevezett "erőgyorsasági" szakaszon is megszereztük a kellő pluszpontot. 

- Gondolom, a gazdasági válság a ralit sem kímélte.

- Két szempontból sem. Egyrészt a mezőny száma megcsappant, különösen a közép- és kis kategóriából tűntek el a pilóták. Másrészt azért a rendezvények színvonala is csökkent.




Osváth Péter a H kategóriában 2000-ben lett először bajnok, majd háromszor is ismételni tudott, jövőre az F-ben is a győzelemért hajt (Fotó: Pataky Péter)


- Ez utóbbi mit jelent?

- Korábban kétnapos futamok voltak, sokkal több és változatosabb pályákat jelöltek ki, és végül, de nem utolsósorban nagyságrendekkel jobb marketing és reklám kísérte az eseményeket. Ez utóbbi engem ugyan kevésbé érdekel, de ettől még tény.

- Vitathatatlan, hogy szépen, csendben zajlottak a rendezvények.

- Na, pontosan erről beszélek. Pedig azért voltak ennek a szezonnak is szépségei, izgalmai. Nagyon bízunk abban, hogy jövőre azért lesznek előremutató változások, mert az illetékesek is tisztában vannak a fentebb említett hiányosságokkal. 

- És milyen változások lesznek az Osváth-csapatban?

- Ha tudunk, fejlesztünk, de az biztos, hogy menni szeretnénk jövőre is. A cél persze a bajnoki cím megszerzése lesz, amihez már a legelején ott kell lennünk agyban.  

- Az idén két futamot is külföldön rendeztek, vagyis volt összehasonlítási alap.

- Tavaly is volt Arad, az idén mellé jött még Kassa. Én nagyon szeretem ezeket a futamokat, mert megismerünk idegen pályákat és más stílusú pilótákat. Ezúttal is így történt és persze néztük a cseh, lengyel, szlovák pilóták idejét is és megnyugodtunk: a második, harmadik helyen lettünk volna abban az összevetésben is.  

- Jövőre viszont ezzel nem lennének elégedettek.

- Ez így van, hiszen az idei második pozícióból szeretnének az egyetlen lehetséges helyre feljebb lépni.







Az F csoportban még hiányzik az arany


Osváth Péter 2000-ben kezdte a bajnoki címek "termelését". Aztán később, 2001-ben, 2002-ben és 2004-ben egyaránt ismételt, vagyis begyűjtötte a H kategória bajnoki aranyérmét. Három esztendővel ezelőtt aztán következett a mostani csoport második helye, amit az idén sikerült megismételni. A füredi pilóta évek óta elmaradhatatlan navigátortársa Farnadi Ágnes. Így marad ez a következő esztendőben is a tervek szerint.





Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!