2007.01.24. 03:29
Farsangi bál évértékeléssel
Zirc (müller) - Lelkiekben gazdag, ugyanakkor fergeteges hangulatú volt az Országzászló Alapítvány immár második alkalommal megrendezett keresztény nemzeti farsangi bálja.
Rendezvényeiket az apátságban tartják, így volt ez most is. Bittmann Károly titkár köszöntötte a szépszámú vendégsereget, majd Egervölgyi Dezső egy esszét olvasott fel a magyarságtudatról, a nemzeti érzésről. Összefoglalta a tavalyi évben végzett igen sokrétű munkájukat, szólt rendezvényeikről. A legbüszkébbek a Rákóczi-szobor szeptemberi avatására, mely közadakozásból valósult meg, szervezésükben. Juhász Antal újévi köszöntésként Petrás Kálmán Őrszem a Hargitán című versét szavalta el, a hatéves Detre Csongor Reményik Sándortól a Nem nyugszunk bele című verset mondta el. A bál fővédnöke Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke volt, aki pohárköszöntőjében kiemelte, a civil szervezet Zirc érdekeiért dolgozik. Ottó Péter polgármester elmondta, lehetnek szép utak és egészségház, ha nem együtt, hanem egymás mellett élnek egy településen az emberek. Kiemelte - utalva az alapítvány megalakulására, amikor veszélybe került az Országzászló, mert a régi vezetés tervezte azt szétbontani s áthelyezni -, nincs az a rossz, melyből ne születne valami jó. Lékai Jusztin atya érdekes beszámolót tartott kutatásairól, nézeteiről, Petőfi Sándor feltételezhető barguzini sírjáról és a magyar koronázási palást, korona eredetéről. Máj János titkár átadta tagjaiknak a névre szóló tagsági igazolványokat. Az es-ten a tagok által főzött csül-kös töltött káposztát és farsangi fánkot szolgáltak fel. A vidám hangulatú bálon a zenét Matyi István szolgáltatta. A vidám táncos mulatságot jelmezesek bevonulásai színesítették.