Sümeg

2007.11.22. 03:29

Fiatalok a jogról

Veszprém (mtm) - A gyermekek jogainak napja alkalmából szerveztek előadásokat a Városi Művelődési Központ előcsarnokában kedden délelőtt.

Barták Péter

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1989-ban fogadta el a gyermekek jogairól szóló egyezményt, melyhez hazánk 1990 márciusában csatlakozott. A gyermekek jogainak napját pedig immár tíz éve ünneplik hazánkban. A Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat, valamint a Veszprémi Ifjúsági és Diákközéleti Szövetség által szervezett rendezvényre Veszprém megye szinte valamennyi középiskolájából és több városi általános iskolából is érkeztek képviselők.

Porga Gyula, a megyeszékhely kulturális ügyeket felügyelő alpolgármestere megnyitójában kihangsúlyozta, a gyermekek jogairól éppen annyira lényeges beszélni, mint kötelességeikről. Ezért tartja fontosnak, hogy az információ eljusson minden iskolába, hogy a diákok tisztában legyen a jogaikkal is. A nap folyamán a jelenlevők érdekes előadásokon vehettek részt többek között a büntetőügyekről, a drogjogról, a jelnyelvről, valamint helyi diákjogi kezdeményezésekről. Előzetes jelentkezés alapján az érdeklődőknek kétórás emberi jogi képzést is tartottak az intézményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!