2009.03.05. 03:27
Szép utcanévtáblák
Veszprém (mtm) - Vadonatúj, a város címerével ellátott utcanév- és házszámtáblákat mutattak be a napokban a Klapka György utcában.
A szervező Lokálpatrióták Egyesülete vezetője elmondta: a lakókkal együtt kezdeményezték a régi, elhanyagolt állapotú vagy épp hiányzó táblák cseréjét, és az egyeztetések után megkezdődhet kihelyezésük. - Az újak mű- anyagból készülnek, az utcákat jelző lapokon pedig rajta lesz a város címere is - tette hozzá Molnár Ernő. - Töb-bek elégedetlenségüknek adtak hangot, hogy nem elég jó a város kitáblázottsága, a megyeszékhelyre érkező idegenek nehezen találnak meg egyes utcákat, ezért ezen változtatni szeretnénk - tette hozzá. Eddig 11 lakótömb jelezte igényét a város lakótelepeiről az új táblák iránt. A legtöbb a Haszkovó és a Jutasi út környékéről, de az Egryről is érkezett megkeresés. A táblák amellett, hogy szépek, olcsók is: a házszámok 600 forintba, a nagyobb utcanévtáblák pedig darabonként 1000 forintba kerülnek. A Lokálpatrióták Egyesülete továbbra is várja társasházak jelentkezését a város bármelyik részéből.