Sümeg

2011.05.12. 07:07

Átépül a rendelő

Olaszfalu - Az összefogás szép példája bontakozik ki az 1100 lakosú faluban: adományokból és társadalmi munkával átépítik az orvosi rendelőt, mielőtt még bezárná a hatóság.

Mátételki András

A történet előzménye, hogy a tisztiorvosi szolgálat már több halasztást adott a falunak, hogy akadálymentesítsék az épületet. Erre egy lehetőség kínálkozott, mégpedig az, hogy az emeletről leköltöztetik a rendelőt, helyére a focisták mennek. Mindez együtt jár a földszinten a falak tologatásával s egyéb belső átépítésekkel, ami közel hatmillió forintba kerül.
 
Boriszné Hanich Edit polgármester örömmel újságolta, hogy februárban és márciusban a falubeliek 2,6 millió forintot adtak össze, a háziorvos és a gyógyszerész is több százezer forinttal járult hozzá a költségekhez.  Ő egyhavi költségtérítéséről, az alpolgármester, Tóth József pedig  egyhavi tiszteletdíjáról mondott le a rendelőért.
A polgármester asszony személyesen kereste meg azokat, akikről sejtette, hogy önzetlenül részt vesznek a fizikai munkákban. Egyik családnál sem utasították el kérését, így aztán már hetek óta társadalmi munkában zajlik az átépítés. Az önkormányzatnak csak az anyagköltséget kell állnia, így például új nyílászárókat vesznek.
 
Boriszné Hanich Edit egyrészt büszke földijeire, másrészt biztosnak tűnik, hogy idén a 48 milliós hiteltartozást további 16 millióval le tudják faragni. (Emlékeztetésül: az új képviselő-testület 2007-ben 92 milliós  hiánnyal vette át a falut.) Amúgy a település idén, hasonlóan a tavalyihoz, mindössze 104 millióból gazdálkodik továbbra is a takarékosság jegyében. 
Ottjártunkkor cserélték le az iskola tetőszerkezetét, amire még tavaly nyertek 7,4 millió forintot. Szeretnének a fűtésen is változtatni  -gázról fafűtésre állnának át-, de ehhez pályázati kiírásra várnak. Az oktatási intézménybe jelenleg 61 gyerek jár hat osztályba. (A 7-8-adikosok már két éve Zircen tanulnak.) A polgármester hangsúlyozta, igaz, hogy az önkormányzat 23 milliót fordít az iskolára, de ha a falu nagyon szorult anyagi helyzetbe kerülne a későbbiekben, akkor is megtartják az alsó négy osztályt.

 


 
Az óvodánál is sok pénzt visz el a gázfűtés, de ezen nem tudnak változtatni. Itt ötven aprósággal foglalkoznak, ami annyit jelent, hogy több gyereket nem tudnak felvenni. Csakúgy, mint más polgármesterek, Boriszné Hanich Edit sem tartja jó megoldásnak, hogy a közhasznú munka idejét lecsökkentették négy órára, mert mire kimegy az illető a területre, lassan már fordulhat is vissza.  Arra viszont jó volt a változtatás, hogy többen jelezték, már nem kérnek segélyt, találtak maguknak munkát.


A felsőperei ügy lassan kezd lecsengeni. Emlékeztetésül: egy 60 éves anya és 26 éves lánya embertelen körülmények között lakott állatokkal zsúfolt szobájukban. Április elején az állatvédők tizenkilenc  kutyát vittek el a lakásból, ötöt az udvarukból. Azóta az önkormányzat is besegít, hogy a mérhetetlen sok szemét kikerüljön a házból. A két nő az elmúlt napokban elhagyta a falut, senki nem tud róluk semmit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!