Sümeg

2014.01.06. 17:43

Városnapi műsor, elismerésekkel

Sümeg - Kitüntetések, elismerések átadásával egybekötött városnapi ünnepséget rendeztek hétfőn este a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban.

Szijártó János

Harminc estegztendővel ezelőtt nyilvánították várossá Sümeget, a kerek évforduló kapcsán Rátosi Ferenc polgármester szólt a település múltjáról, jelenéről, jelentősebb fordulólópontjairól. Ünnepi beszédében kiemelte a vár stratégiai és történelmi jelentőségét, amely ma is meghatározza a város arculatát. Említést tett Kisfaludy Sándor költőről, Darnay Kálmán régészről, valamint Ramassetter Vincéről, aki a település fejlődéséért saját vagyonából jelentős összeget áldozott. A polgármester szólt arról a nyolcvanas évek elején kezdődő fejlődésről is, amelynek köszönhetően 1984. január 1-én Sümeg ismét városi rangot kapott.

A városnapi ünnepségen az Aktív nagyik klubja barokk táncot mutatott be a közönség nagy örömére (Fotó: Szijártó János)

 

Az ünnepségen Sümeg Egészségügyéért emlékplakettet dr. Beke Klára, Tóth József és Klesitz Jenő, Közbiztonságáért emlékplakettet Baráth István,  Makkos Róbert, Közoktatásáért emlékplakettet Ériné Polgárdi Edit, Hujber Jánosné és Szeidlné Lakos Éva vehetett át, illetve Közigazgatásáért emlékéremmel ismerték el Buzás Lászlóné munkáját.  A városi zeneoktatásban végzett tevékenységért Kisfaludy Sándor Emlékplakettet kapott Monostori István és Püspöki János. Sümeg Sportjáért Emlékplakettet adományoztak Kaposi Tamás, Németh András és Rédei Zoltán részére, míg a város Aranykönyvébe jegyezték Bakucz László, Bókkon Gyula, Kustos Pál és dr. Rozner Zsuzsanna nevét.

Az ünnepi műsort a Ramasetter Általános Iskola hetedik osztályos diákjai adták, közreműködtek az Aktív nagyik klubjának tagjai, valamint a sümegi zeneiskola tanárai és növendékei.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!