2013.11.03. 14:30
Kommentár - Kiszolgáltatva
Főként a városokban tűnnek fel. Motyójukat hónuk alá szorítva keresik az éjszakai alvóhelyet, vizsgálják át a kukák tartalmát, vagy kéregetnek egy cigit az utcai járókelőktől.
Sajnáljuk, elítéljük, szánjuk, kiközösítjük őket, illetve megteszik ezt helyettünk maguk is. Egész vagyonuk egy táskányi, egymástól is féltik, ezért nem szívesen fogadják el a szociális háló által nyújtott szálláshelyeket sem. Ma Magyarországon mintegy 50-60 ezer van belőlük. Ennek felét a főváros „szívja fel”. Ám Budapest a nemzeti össztermék mintegy a felét állítja elő, ez tehát ott nem annyira látványos, mint a vidéki városokban.
Törvények születnek védelmükben, vagy ellenük, lehet megengedő, vagy büntető a hatalom, ők nem sokat törődnek vele. Sokuk tizenöt-húsz éve él az utcán, már nem emlékszik, miért. A jóléti társadalom szégyenkezik miattuk, pedig az ok, hogy hajlék nélkül maradtak, éppen a társadalomban gyökerezik. Persze vannak kampányok. Egy tál meleg leves, egy meleg takaró, másoktól levetett ruha ideig-óráig segítség a bajban. Ám hosszú távon nem megoldás. Hogy miként viszonyulunk hozzájuk, az ránk, a viszonylag jobban élőkre is visszahat. A folyamat felgyorsult, a vidéki elszegényedés egyre több hajléktalant „termel”. És kérlelhetetlenül jön a tél.
