17°
34°
18°

Kedves diákok! Kedves szülők!

A Napló idén is meghirdeti a Színötös akciót: bemutatjuk azokat a Veszprém megyei általános iskolás tanulókat, akik kitűnően teljesítették az évet, bizonyítványukban csupa ötös (jeles, kitűnő) osztályzat sorakozik, és eredményüket büszkén vállalva jelentkeznek felhívásunkra. Arra biztatunk tehát benneteket, csatlakozzatok a színötösök csapatához! Jelentkezéseket az alsó tagozatos szöveges értékeléssel is elfogadunk, ha tartalmazza a „követelményeknek jól megfelelt” vagy „megfelelt” összegzést.

A jelentkezési határidő 2018. július 5. A beérkező és a feltételeknek megfelelő, színötös bizonyítvánnyal rendelkező gyerekek fotóit és adatait a Naplóban és a veol.hu-n közöljük. Minden színötös tanuló a kislődi Sobri Jóska Bakonyi Élményparkba szóló karszalagos belépőt kap. A kalandpark pénztárában fel kell mutatni a gyermek fényképét tartalmazó napilapot.

Gratulálunk a kitűnő tanulóknak

A Napló szerkesztősége szívből gratulál minden egyes kisdiáknak, aki az elmúlt tanévben kitartóan vette az akadályokat. Gratulálunk azoknak, akiknek a„mumus” tárgyakból is sikerült osztályzatot javítani, megfelelni szüleik, tanáraik és persze önmaguk elvárásainak. Gratulálunk, és büszkén rázunk kezet képzeletben a csupa mosoly kitűnő tanulókkal, akiknek csakis ötös osztályzat került a bizonyítványukba. Többszáz kitűnő diák jelentkezett felhívásunkra: a Napló számaiban több napig jelentek meg az őket bemutató oldalak, így van ez mai lapszámunkban is, mellyel zárul az idei Színötös. A kitűnő tanulók jutalma ezúttal is egy ingyenes belépő a kislődi Sobri Jóska Kalandparkba, ahol számtalan élmény vár a gyerekekre. Ehhez csak a helyszínen kell felmutatni azt a Naplót, amelyben a színötös tanuló fotója megjelent!

Színötös tanulók

Íme, az első csokornyi kitűnő tanuló, mely a Napló július 10-i számában jelent meg: ide kattintva tekintheti meg.

A második csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Napló július 12-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.

A harmadik csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Napló július 13-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.

A negyedik csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Napló július 16-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.

A ötödik csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Napló július 17-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.