Tapolca

2006.07.28. 02:27

áIndul a Leader program

Kemenesszentpéter (németh) - A múlt évben alakult Gerence-Rába-Marcal akciócsoportot tizenhárom település, vállalkozás és civil szervezet hozta létre.

Mórocz Zsolt

Az akciócsoport a Leader programon 90 millió forintot nyer. Ebből több mint 13 milliót a felállított programiroda működésére kell felhasználniuk. Az iroda egyébként a napokban már teljes intenzitással megkezdte működését Kemenesszentpéteren. Az első és legfontosabb teendőjük volt a pályázatok kiírása. S hogy pontosan hogyan, mire és kik pályázhatnak, erről Szabadi János programigazgatót kérdeztük.

- Akciócsoportunk elkészítette helyi vidékfejlesztési tervét. Ebben megjelöltük azokat a pontokat, amelyeket fejleszteni kell. A csoporthoz egyébként Kemenesszentpéter, Kemeneshőgyész, Várkesző, Marcaltő, Malomsok, Nagyacsád, Magyargencs, Mezőlak, Mihályháza, Vaszar, Takácsi, Gecse és Vanyola csatlakozott. A településekkel, a civil szervezetekkel és a részt vevő vállalkozásokkal egyetértésben három fő pontot jelöltünk meg. Az egyik a turizmus fejlesztését szolgálja, a másik a vállalkozásokkal és az értékesítéssel, illetve a marketingmunkával kapcsolatos. A harmadik pályázati kör a szociális helyzet javítását, illetve a közösségi rendezvények támogatását szolgálja - mondta az igazgató, aki még hozzátette, hogy a részletek megtalálhatók, a www.leader.info.hu honlapon. De érdemes figyelmeztetni a pályázókat, hogy a kiírások már megtörténtek. A pályázatokat postai úton kell eljuttatni az irodához.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!