Tapolca

2006.10.20. 02:29

Befogadó iskola

Külsővat, Budapest (németh) - Három általános iskola: a külsővati, a csöglei és a Vas megyei bobai nemrégiben együttesen több mint tizen-négymillió forint pályázati pénzt nyert.

Németh Sándor

A nyert összegből a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek további sikeres együtt nevelését oldhatják meg. A napokban a külsővati iskolában a pályázat egyik eredményeként kétnapos tréningen vettek részt a tanárok. Erről és a pályázatról is kérdeztük az iskola igazgatóját, Györök Violettát.

- Az uniós pályázat eredményeként kétnapos tovább-képzés keretében ismerhette meg az egész tantestület az együtt tanulás, az együtt nevelés eddig megszerzett tapasztalatait - mondta az igazgatónő, majd hozzátette, hogy a továbbképzéssel párhuzamosan a gyermekek számára is tartalmas programokat szerveztek. Ezek közé tartozott a gyermekszervezet által meghirdetett hulladékgyűjtési akció. Ugyancsak a pályázat eredménye, hogy így lehetőségük nyílik majd taneszközök, berendezések beszerzésére is. A kétnapos tréning trénere a budapesti Kincses Általános Iskola igazgatója, Rab András volt, aki csak felsőfokon tudott beszélni a külsővati iskola pedagógiai munkájáról. - Lebilincselt a tantestület munkája. Egy olyan közösséget találtam, ahol nem azon törik a fejüket, hogy be kell-e zárni az iskolát, vagy sem. Ők a szakmai fejlődésre helyezik a hétköznapok hangsúlyát - nyilatkozta lapunknak a tréner. Kijelentette, hogy a tizenkét fős tantestület készen áll arra, hogy Külsővaton megvalósuljon egy nagyon professzionális pedagógia. Reméli, hogy ehhez lesz önkormányzati akarat is. A hétköznapokon szakmai fejlődésükre helyezik a hangsúlyt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!