Lelke van a falunknak Németbánya kiemelkedő polgárai

- Házasságom révén kerültem Németbányára. Férjem 1959 óta Iharkúton tanított, én 1964-ben végeztem a képzőben. Miután összekerültünk, itt telepedtünk le - kezdi a történetet Éva. - Én itt tanítottam az 1-4. osztályos összevont iskolában, Berci pedig to-vábbra is Iharkúton. Akkor kerültünk a faluba, amikor az előző tanítóházaspárt búcsúztatták. Itt, a tanítólakás udvarán siratták őket az asszonyok. Azt gondoltuk, hogy ha ennyire szeretik a tanítót, itt lehet és kell élnünk. Nem csalódtunk. Az első pedagógusnapon úgy fogadott a falu, olyan ünnepet rendezett számomra, hogy az örök élményem marad - mondja mosolyogva a kitüntetett. - Meg-győződtem róla, hogy ennek a falunak lelke van, és megbecsüli a pedagógusát. Ez kötelezett engem arra, hogy azt adjam, ami bennem a legjobb, a legtöbb. Valószínűleg nagy-apám - aki Győr város kántortanítója volt - habitusát örököltem. Aztán jöttek a gyerekek, dolgoztunk ebben a sváb anyanyelvű faluban, ahol sok embernek a beszédét sem értettem meg. Kezdtem mindent összegyűjteni, ami a kisebbségi létre jellemző volt. Sok olyan élményt éltem át, ami arra sarkallt, hogy a svábságot jobban megismerjem. Tetszettek a hagyományok, de rájöttem, hogy elengedhetetlen, hogy értsem a nyelvet. Elvégeztem hát egy németnyelv-tanfolyamot. Közben 1976-ban Németbányán bezárt az iskola, elfogytak a gyerekek. Bakonyjákóra kerültem, ottani igazgatóm 1981-ben megbízott a felsős németnyelv-oktatással. Sokszor bizony csak néhány leckével jártam a gyermekek előtt, de aztán nyelvvizsgát tettem. Boldogan, játékosan tanítottam, így a gyerekek is nagyon élvezték a tanulást. Talán nem véletlen, hogy közel harminc német szakos nyelvtanár tanítványom van. Az iskolában évkönyvet csináltam, ebben volt diákok is megírták az emlékeiket. Szívesen emlékeznek arra is, amikor baráti kapcsolataimnak köszönhetően Türingiában jártak, hogy gyakorolhassák a nyelvet. A tanítás mellett néprajzzal foglalkoztam, hiszen nagyon érdekelt ennek az etnikumnak a múltja. Gyűjtöttem, dokumentáltam és pályáztam. Több díjat nyertem országos és megyei pályázatokon. Boldoggá tett, hogy ennek a kicsi falunak országos hírét kelthettem. Aztán adódott egy alkalom: néptánccsoportot alapítottunk. Nem én kezdtem, de hamar rám maradt a feladat. A bakonyjákói gyermektánccsoportot tizenhat éven keresztül vezettem sikeresen, még Budapesten, az Egyetemi Színpadon is felléptünk, nem beszélve a külföldi utakról. Aztán jöttek az elismerések. Többek közt 1996-ban a kisebbségért végzett munkám elismeréseként megkaptam a Németségért díjat, de van miniszteri dicséretem, a honismereti és az úttörőmunka elismerései, díjai - sorolja Éva. - A kisebbségi önkormányzat 1998-ban alakult a községben. Rendkívül jó döntés volt, mert a hagyományápolás feladatait jobban el tudtuk így látni. A finanszírozás is más volt, mint most. Szabadtéri színpadot is építhettünk. Sokat pályáztunk és rengeteg pénzt nyertünk, nyolcéves elnökségem alatt 4-5 milliót, a legjelentősebb a német belügyminisztérium által adott összeg volt, amit kisebbségi irodára, annak felszerelésére, technikára adtak. Volt olyan év, hogy tíz-tizenkét pályázatot is benyújtottam, s ezek nyertek is. Gazdagodott a falu, s ami igazán lényeges, hogy az emberek ezáltal közelebb kerültek egymáshoz. Hiszen megváltozott a falu összetétele. A kezdeti nyolcvanszázalékos sváb arány mára megfordult - mondja a község díszpolgára. - Egyik legnagyobb rendezvényünk a falu kétszázötven éves jubileuma volt 2003-ban. Többnapos rendezvényt tartottunk, s én feltettem magamban, hogy erre az eseményre kell elkészülnie a Németbánya-monográfiának is, aminek dr. Hudi József mellett társszerzője lehettem. Ez megtörtént, és szép nemzetiségi programmal ünnepeltünk, ami tulajdonképpen három kisebbség és a magyarság kultúrájának bemutatásán keresztül történt - emlékszik vissza Éva.

- Már nem vagyok képviselő, kicsit elfáradtam. A figyelmeztető jelek, egy infarktusgyanú arról győztek meg, hogy illik kicsit szőrmentén bánni a dolgokkal. Persze pihenésről szó sincs, férjemmel, aki Kiss Manyi színésznő unokaöccse, most egy Manyikáról készült hangos fotóalbummal járjuk az országot.

- Már nem vagyok képviselő, kicsit elfáradtam. A figyelmeztető jelek, egy infarktusgyanú arról győztek meg, hogy illik kicsit szőrmentén bánni a dolgokkal. Persze pihenésről szó sincs, férjemmel, aki Kiss Manyi színésznő unokaöccse, most egy Manyikáról készült hangos fotóalbummal járjuk az országot.

- Már nem vagyok képviselő, kicsit elfáradtam. A figyelmeztető jelek, egy infarktusgyanú arról győztek meg, hogy illik kicsit szőrmentén bánni a dolgokkal. Persze pihenésről szó sincs, férjemmel, aki Kiss Manyi színésznő unokaöccse, most egy Manyikáról készült hangos fotóalbummal járjuk az országot.