2009.12.10. 03:28
A szeretet, a jóság, a segítség jegyében
Pápa - Gergelyné Ági hetvenöt napja esténként másutt hajtja álomra a fejét. Eddig csak legszebb, legédesebb álmaiban látogathatott haza Pápára, családjához.
A vérnyomását fenntartó műszer miatt a budapesti kórházat nem hagyhatta el a legrövidebb időre sem. Tűri, hogy a három éve jelentkezett örökletes szívgyengeség átalakította egész eddigi életét, korábbi szokásait. Ám ami ennél is súlyosabb: tűrnie kell nappal és éjjel egyedül, a jövőtől, a transzplantációtól való félelem összes kínját, távol a családjától. Ám éppen miattuk tűr zokszó nélkül minden megpróbáltatást.
Ági életében a mostani karácsony különbözni fog a többitől. De ezt is kibírja, a későbbi karácsonyok lehetőségéért, amikre műtét nélkül nincs esélye. Innen nézve nem számít a hajdani műtétet követő újabb egy hónapos távollét akkor sem, ha orvosai lelki egészsége érdekében most hazaengedik. Tűr, mosolyog, elvisel.
A pápai Rotary asztaltársaság szervezésében advent első vasárnapja délutánjától az adventi időszakban pénteken, szombaton és vasárnap forralt bort árusítanak a társaság tagjai. Azzal a céllal, hogy nevükkel, arcukkal, munkájukkal is segítsék a jótékonysági akciót, aminek teljes bevételét a szívtranszplantációra váró Gergelyné Ági kapja meg.