Tapolca

2012.01.30. 06:19

Borok ritka jó évjárata

Raposka - Mintegy hatvanfőnyi érdeklődő kísérte figyelemmel a településen immár negyedik alkalommal rendezett Vince-napi bormustrát.

Szijártó János

A rendező önkormányzat nevében felszólaló Bolla Albert polgármester arról beszélt, hogy a rendezvény létjogosultsága immár nem kérdőjelezhető meg. Hangsúlyozta, hogy a hagyományőrzés, a közösségépítés tekintetében is nagyon fontos a bort, a Szent György-hegyi bort népszerűsítő program.

Az idén harmincegy bormintát adtak le a helyi (Szent György-hegyi) gazdák vizsgálatra. A borok szakszerű ízlelését, kóstolását, majd értékelését egy ismert borászokból álló, négytagú zsűri végezte el. Tóth János Zoltán, Újvári Géza, Hóbor József és ifjú Barka Imre kifogástalanul el is végezte a rájuk rótt feladatot. Abban egyetértettek a bírák, hogy ritka jó borokkal találkozhattak ezen a mustrán, azaz ritka jó évjárat a legutóbbi.

A Vince-napi hagyomány arról szól, hogy az ekkor  frissen szedett szőlővesszőből hajtatás után megállapítható a gazda  várható termése, illetve az időjárás aktuális állapotából is lehet különböző  következtetéseket levonni. Raposkán viszont ilyenkor értékelik az elmúlt évi termésből származó borokat,  nyílt borbírálaton.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!