Tapolca

2016.12.24. 11:01

Paréj József sokat vár a jövő évtől, amely számára a búcsú ideje lesz

Tapolca - A Tapolca Városi Sport Egyesület Sakkszakosztálya nagyon sikeres évet zár idén csapatversenyek terén és sakkiskolában egyaránt. Az összesítésben hazánk 92 egyesülete között a harmadik helyen végeztek.

Tóth B. Zsuzsa

Erről beszélt lapunknak a szakosztály alapító-vezetője, Paréj József.

- A tavalyi évi eredményünk is hasonló volt, de idén mindössze 20 ponttal maradtunk le a második helyezett szombathelyiektől. Az 53 pontot szerzett első helyezett Kőbánya. A 92 fős tapolcai szakosztályban 28 felnőtt, 40 gyerek sakkozik. Edzők, elnökségi tagok, szülők, pártfogók segítik a munkát. A legfiatalabbak a hat-hét évesek, a Hévízről bejáró Karán Katalin, továbbá Tóth Barnabás, Kandikó Botond, az óvodás Molnár Nimród. A gyerekek 35-40 százaléka vidékről jár hozzánk – mondta Paréj József. Ami az idei év meglepetéseit illeti, úgy fogalmazott, hogy nyolc éves Horváth Barnabás a standard bajnokságban elért harmadik, a rapidban második helyezése számított annak.

Paréj József, a sakkszakosztály vezetője

Fotó: Tóth B: Zsuzsa

- Csalódás nem ért bennünket eredmény szempontjából, de szomorú vagyok, hogy két sikeres fiatal egyik napról a másikra, indok nélkül itt hagyta a szakosztályt. A sakk összetett dolog, ahhoz, hogy egy fiatal jó sakkozó legyen, kell a tehetség, a szorgalom, a szakmai háttér, de a legfontosabb a szülői menedzselés mindenféle téren. A szülők zömével nagyon jó a kapcsolatunk. Sajnos azonban a szakosztály létszáma csökken, ez aggasztó. A városban minden évben hirdetünk sakkiskolát is, versenyzők azonban az ott, szakköri formában sakkozók közül nem lesznek. Inkább azok közül kerülnek ki, akik beiratkoznak az egyesületbe és tíz hónapon át tanulnak. Nagy részük itt is marad. De a sakk nem csak a verseny eredmények miatt hasznos, hanem fejleszti a logikai készséget, a reflexet, önfegyelemre tanít. Erősíti a megfigyelő képességet. Sok szülő nem tudja, mennyit jelent mindez, hogy a gyerek egész későbbi életét befolyásolhatja – szögezi le a vezető. A tapolcai szakosztályban naponta van edzés, a Tamási Áron Művelődési Központban. A versenyzők részére a következő évben még hátra van a csapatbajnokságok fele.

- NB I. B-ben 6. helyen vagyunk, ez pedig nagyon jó egy olyan társaságban, ahol Győr, Szombathely, Zalaegerszeg csapatai vannak. Tehát megyeszékhelyek versenyzőivel van egy szinten ennek a kis városnak a gárdája. Pedig sok esetben nem maradnak itt tanulni a helyi gyerekek, a kollégistákat pedig már nagyon nehéz megtartanunk. Nem lesz könnyű bent maradni a tavaszi fordulóban. Az NB II-es csapatuk is szép eredményeket ér el, sok tehetséges fiatal gyerekkel. A következő évben szintén sokat várunk tőlük. Például a tíz éves Gaál Zsókának a VB-n az első hatban mindenképpen benne kell lennie, de inkább az első háromban. Nagy reménységünk még Kötéljártó Áron és Horváth Barnabás, a 12 éves, többszörös országos bajnok Juhász Judit, az Érseki testvérpár, Bakos Balázs, az NB I-ből Buzás Bertalan, Ács Márton, a gimnazista Árvai Eszter. Saját versenyeinket is szeretnénk megrendezni újra. A nemzetközi Ács János versenyt, a Balaton Kupát. No és kell, hogy működjön a sakkiskola – sorolta a terveket Jóska bácsi, aki az évzárón tervezi bejelenteni, hogy az utolsó évét kezdi jövőre. A 78 éves vezető 1969 óta vezeti az általa alapított szakosztályt, utódjáról még nem született döntés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!